A Puskás Akadémia a csütörtöki napon erősítette meg, hogy ismét a csapat többi tagjával tréningezett hosszabb kihagyása után a csapat két magyar válogatott hátvédje, Nagy Zsolt és Spandler Csaba.
Az angol válogatott ellen gólt szerző Nagy még július végén, a Vitória Guimaraes elleni Európa-konferencialiga-selejtezőjének visszavágóján szenvedett részleges belsőoldalszalag-szakadást, melynek következtében három hónapot kényszerült kihagyni.
Nagy így klubcsapata mérkőzésein kívül a magyar válogatott szeptemberi Nemzetek Ligája-mérkőzésein sem szerepelhetett. Most azonban újra edzésbe állt és hamarosan bizonyára mérkőzésen is láthatjuk. Egyúttal minden esélye megvan arra, hogy a válogatott novemberi felkészülési meccsein is csatasorba álljon.
A szintén gyakori válogatott kerettag Spandler augusztus közepén szenvedett comközelítő-sérülést, bő egy hónap után készülhet újra bevetésre.
„Az előző hetet már a csapattal dolgoztam végig, és a mester, Hornyák Zsolt azt mondta, lehetőséget kapok a Csákvár ellen, aztán az első játékrész után meglátjuk, miként reagál a lábam. Szerencsére nem volt semmi probléma, nem sérülés miatt maradtam a szünetben az öltözőben, csupán úgy éreztem, négy-öt hét kihagyás után elegendő negyvenöt perc játék" - mondta el Spandler az állapotáról.

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.



