Nem áll le az átigazolási piacon a PSG, a párizsiak következő szerzeménye egy rutinos kapus lehet, ugyanis a hírek szerint szemet vetettek Pepe Reinára, a Napoli spanyol hálóőrére.
A Goal értesülései szerint a játékos hajlana a megállapodásra a francia együttessel, és ennek érdekében ügynöke a következő két nap során megbeszéléseket folytat majd az ügyben.
Reina nagyjából 7.5 millió euróért válthat klubot, és szerződéséből mindössze egy év van hátra, így a Napoli számára is jókor jön a lehetőség, hogy pénzt kaphassanak érte, hiszen a télen már szabadon tárgyalhatna a kérőkkel.
A PSG-nél annyiban nem lenne meglepő az Európa- és világbajnok hálóőr szerződtetése, hogy ezen a poszton igazán nem sikerült megnyugtató meoldást találnia a klubnak, Trapp és Areola egymást váltották az együttes kapujában, ám egyikük sem nyújtott meggyőző teljesítményt.

