Korábban már mi is beszámoltunk róla, hogy több norvég klub is csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, amely a katari vb bojkottjára szólítja fel a nemzeti válogatottat. A másodosztályú Tromsö által indított kezdeményezés, arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy katari világbajnokság munkálatai során embertelen körülmények között kellett a munkásoknak dolgozniuk, sőt, több halálesetről is lehetett olvasni az építkezések alatt.
Bár a szövetség a bojkottott semmiképp sem szeretné támogatni, a maga módján így is beállt a kezdeményezés mögé. A norvég válogatott tegnap Gibraltár ellen kezdte meg a vb selejtező küzdelmeket és a mérkőzés előtt egy "Human Rights on and off the pitch", azaz emberi jogokért a pályán és azon kívül is feliratú pólóban futott ki a gyepre.
Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.