Liverpool v Newcastle United - Premier LeagueGetty Images Sport

Van Dijk reagált az öltözői feszültségről szóló pletykákra

A Liverpool idei szezonja messze nem alakult az elvárások szerint, Virgil van Dijk és csapattársai pedig komoly kritikák kereszttüzébe kerültek. A holland védő azonban egyértelműen cáfolta azokat a híreket, amelyek széthúzásról és belső feszültségekről szóltak a csapaton belül.

A 34 éves csapatkapitány szerint a nehézségek ellenére továbbra is megvan az egység Arne Slot együttesében, még akkor is, ha a szezon során „nyilvánvaló kihívásokkal” kellett szembenézniük a pályán és azon kívül egyaránt.

A Liverpool jelenleg csak a hatodik helyen áll a bajnokságban, és gyakorlatilag földöntúli csodára lenne szükség ahhoz, hogy megvédje címét. Ráadásul a Vörösök már a Ligakupa negyedik fordulójában búcsúztak, ugyanakkor biztató jel, hogy az utóbbi két mérkőzésüket összesítésben 10–1-re nyerték meg, ami a forma javulását jelzi.

Van Dijk őszintén értékelte az idény első felét:

„A tény az, hogy mi vagyunk a Premier League címvédői, de nem voltunk elég jók, kiegyensúlyozottak. Ez egyszerűen így van. A kritikák jönnek, ezt el kell fogadnunk, és mennünk kell tovább.”

A védő hangsúlyozta, hogy az összetartás kérdése belül soha nem volt téma:

„Szerintem nincs kérdés az egységünkkel kapcsolatban. Nincs széthúzás. Természetesen vannak kihívások, és mindenki másképp kezeli a helyzeteket, de a lényeg az, hogy együtt próbáljuk megoldani őket.”

Van Dijk szerint ezek a nehéz időszakok akár erősebbé is tehetik a csapatot:

„Ha közösen jövünk ki ebből – és megvan hozzá a minőségünk –, akkor ez csak javíthat rajtunk csapatként és egyénileg is.”

A vasárnapi, Manchester City elleni rangadó előtt Van Dijk Arne Slot helyzetéről is beszélt. Arra a kérdésre, hogy a tavalyi bajnoki cím után elég „kredite” van-e az edzőnek, határozott választ adott:

„Ki az, aki tiszteletlen vele szemben? Ez a kérdés. Olyan emberek véleményéről beszélünk, akiknek egyáltalán számít a mondaivalójuk...”

Google News 

A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! 

Default
Hirdetés
0