Egy héttel ezelőtti, Gladach elleni botlását szerette volna kijavítani az Inter Donyeckben, ám a kék-feketék ezúttal sem tudtak nyerni, így két forduló után mindössze két ponttal állnak a tabellán.
Antonio Conte csapatába visszatérhetett Ashley Young, valamint a múlt héten tévesen pozitív COVID-tesztet produkáló Hakimi is, így az egykori Juve ikon a legerősebb csapatát küldhette fel az egy hete Madridban nyerő ukrán csapat ellen.
Az első játékrészben az Inter dominálta játékot, két kapufát is lőttek előbb Barella, majd a szünet előtt Lukaku révén egy szabadrúgásból, A másodok játékrészben némileg ki tudott jönni a szorításból a Donyeck, ám így is az Inter előtt adódtak nagyobb helyzetek.
Lautaro Martinez a 60.percben ajtó-ablak helyzetben hibázott hat méterről, egy kapusról kipattanó labdát sem tudott az üresen tátongó kapuba lőni.
A mérkőzés hátralévő részében az egyre inkább fáradó Inter már nem tudott újabb gólszerzési lehetőségeket kialakítani, a Sahtar pedig nem kockáztatott, számukra a döntetlen tökéletes eredmény.
Az ukránok így két mérkőzés után négy ponttal állnak, úgy, hogy már játszottak a Real Madrid valamint az Inter ellen is, míg Milánóban ismét félhetnek, hogy Conte még mindig tudja átlépni saját árnyékát a Bajnokok Ligájában.
