Thomas Tuchel, Borussia Dortmund, 19052017Getty Images

Hivatalos: Távozott a Dortmund edzője

A klub hivatalosan is bejelentette, hogy már nem Thomas Tuchel a kupagyőztes Borussia Dortmund vezetőedzője.

- Elválnak egymástól a Borussia Dortmund és Thomas Tuchel útjai. Ez a döntés a mai megbeszélés eredményeként született meg, melyen Hans-Joachim Watzke elnök, Michael Zorc sportigazgató, Thomas Tuchel és tanácsadója, Olaf Meinking vett részt. Sok sikert kívánunk thomas Tuchelnek a jövőben, és köszönjük a klubnál végzett áldozatos munkáját, melynek eredményeképpen kupagyőzelmet ünnepelhettünk - fogalmaz a klub közleménye.

Bild úgy tudja, a menesztett trénert 2.9 millió eurós végkielégítés illeti meg.

A hírek szerint a szakembernek hónapok óta nézeteltérései voltak a játékosokkal, ám a Borussia vezetősége nem akart a szezon közben váltani.

Tuchel 2015-ben vette át az együttes irányítását Jürgen Klopptól, mérkőzésenként átlagban 2.09 pontot szerzett, ami a legjobb mutató a klub történetében.

Az idei szezonban a Német Kupát is behúzta, ami a Dortmund első jelentősebb trófeája volt az elmúlt öt évben.

A Bild információi szerint, a Lucien Favre (Nice), Peter Stöger (1. FC Köln) párosból kerülhet ki Tuchel utódja.

Thomas Tuchel Borussia Dortmund Bundesliga 050617Getty Images
Hirdetés