Kasimpasa SK v Trabzonspor - Trendyol Süper LigGetty Images Sport

Ismét országot váltott Szalai Attila

Igaznak bizonyultak a hírek, a magyar válogatott hátvédje, Szalai Attila kölcsönszerződés keretében a lengyel élvonalban szereplő Pogon Szczecin csapatához igazolt, ahol pályafutását folytatja.

A lengyel klub kedden a hivatalos honlapján számolt be a megállapodásról, amelynek értelmében a védő a szezon végéig erősíti az együttest. Szalai a tavalyi nyár óta a török Kasimpasa játékosa volt, szintén kölcsönben, a német Hoffenheimtől. A jelenlegi idényben 15 alkalommal lépett pályára a török Szuperligában, egy gólpasszt jegyzett, és nyolc mérkőzésen csapatkapitányként vezette együttesét. Az 50-szeres válogatott, 28 éves futballistáról a Pogon Szczecin hangsúlyozta, hogy rutinos játékosnak számít, aki a magyar nemzeti csapattal részt vett a 2020-as és a 2024-es Európa-bajnokságon is.

"A játékos sikeresen átment az orvosi vizsgálatokon, és a vasárnapi bajnoki mérkőzésen, a Motor Lublin ellen már az edzői stáb rendelkezésére áll" - írták.

Google News 

A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! 

Default
Hirdetés
0