Cristiano Ronaldo Al Nassr 2026Getty Images

Elképesztő: Cristiano Ronaldo ismét kimaradt az al-Nasszr keretéből!

Cristiano Ronaldo ismét kimaradt az al-Nasszr keretéből, miután pénteken nem nevezték az al-Ittihad elleni találkozóra. Az Európa-bajnok portugál csatár hétfőn az 1–0-ra megnyert al-Riyadh elleni meccsen sem kapott szerepet, és úgy tűnik, egyre mélyül a konfliktus a klubvezetés, valamint az ötszörös aranylabdás portugál sztár között. 

Az Athletic értesülései szerint a portugál klasszis távolmaradásának hátterében a klub vezetésével kialakult nézeteltérés áll. Ronaldo szerint egyesülete nem erősítette meg kellőképpen a csapatot a téli átigazolási időszakban, miközben más, azonos tulajdonosi körhöz tartozó klubok – mint az al-Ittihad, az al-Ahli és az al-Hilal – aktívabb mozgást mutattak a piacon. A PIF, Szaúd-Arábia állami befektetési alapja, mindegyik klub többségi tulajdonosa, 75%-os részesedéssel.

Pénteken a szaúdi bajnokság szóvivője hivatalos közleményben reagált, leszögezve: „egyetlen egyén – bármilyen jelentős is – nem hozhat döntéseket a saját klubján kívül”, minden klub „függetlenül működik”.

A szurkolók mindenesetre Ronaldo mellett álltak: a pénteki találkozón a nézők a stadionban a nevét skandálták, és 7-es számú kártyákkal fejezték ki támogatásukat.

Az al-Nasszr jelenleg a tabella harmadik helyén áll, négy ponttal lemaradva az élen álló al -Hilaltól, és Ronaldo szerint a csapat ambíciója nem ér fel a többi PIF-klub szintjével. A portugál klasszis emellett azt is hangsúlyozza, hogy a klubot operatívan és pénzügyileg is jobban kellene támogatni, és minden csapatot egyenlően kellene kezelni a liga integritása és versenyképessége érdekében.

Google News 

A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! 

Default
Hirdetés
0