A mérkőzésnek nagy a tétje: ha az FTC győz, akkor négy pontra növeli előnyét a második Kisvárdával szemben, a felcsútiak pedig hét pontra leszakadnak. Ugyanakkor hazai siker esetén a Kisvárda és a Puskás Akadémia hátránya is csupán egyetlen pont lesz.
A találkozó viszont mégsem emiatt lesz igazán érdekes, mivel nagy érdeklődés övezi a zöld-fehérek új vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov debütálását. A holtszezonban kinevezett orosz tréner az osztrák Peter Stögert váltotta, aki annak ellenére távozott decemberben, hogy a Ferencváros élen áll a bajnokságban - viszont az Európa-ligában három ponttal csoportutolsóként búcsúzott.
Az FTC téli felkészülése nem volt tökéletes, mivel több kulcsjátékosa megfertőződött a koronavírussal, illetve a spanyolországi edzőtábor is elmaradt a pandémia következtében. Ráadásul három játékosa - Aissa Laidouni, valamint a marokkói Samy Mmaee és Ryan Mmaee - az Afrika Kupán szerepel, amelyen Tunézia és Marokkó is bejutott a negyeddöntőbe. A címvédő azon hat klub közé tartozott, amelyek szerették volna elhalasztani a tavaszi rajtot a koronavírus-járvány miatt, de végül az eredeti kiírás szerint folytatódik a küzdelem.
OTP Bank Liga, 4. fordulóból elhalasztott mérkőzés, csütörtök:
Puskás Akadémia FC-Ferencvárosi TC 18.30
Az élmezőny: 1. Ferencváros 35 pont, 2. Kisvárda Master Good 34 p., 3. Puskás Akadémia FC 31p., 4. MOL Fehérvár FC 29p.

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.

