A mai napon kezdetét vette az OTP Bank Liga 2018/19-es szezonja, melynek nyitómeccsén a Puskás Akadémia és a DVSC gárdája csapott össze.
Az első helyzetre nem is kellett sokat várni, egy remek indítás után Takács Tamás került helyzetbe, de a Puskás Akadémia hálóját őrző Hegedűs hárítani tudta az üresen kilépő játékos ziccerét.
A 12. percben ismét Takács került helyzetbe, aki egy bal oldali beadást követően maradt teljesen üresen, de végül a válláról a kapu mellé pattant a labda.
Néhány perccel később a korai debreceni helyzetek ellenére Diallo révén a Puskás Akadémia talált be, de a játékvezető les miatt jogosan érvénytelenítette a találatot.
Az első félóra végén ismét hatalmas gólszerzési lehetőség adódott a Debrecen előtt: egy szöglet után Takács ütközött Hegedűssel, a labda pedig a kapu irányába pattant, de Márkvárt a gólvonalon még tisztázni tudott.
A 41. percben Haris tesztelte Hegedűs képességeit, de a Puskás hálóőre ezúttal is védeni tudott.
A szünetetet követően nagyon sokáig nem alakult ki egyik oldalon sem igazán nagy helyzet. Egy-egy lövést vagy kisebb lehetőséget leszámítva egyik csapat sem került igazán közel a gólszerzéshez.
A 77. percig kellett várni az igazán nagy ziccerre, de azzal élni is tudott a Debrecen. Kinyik remek beadása után Calvente maradt teljesen üresen a tizenhatoson belül, az apró termetű spanyol játékos pedig a kapuba fejelte a labdát. 0-1
A Puskás Akadémia a mérkőzés egészét tekintve sem tudott komoly helyzeteket kialakítani, így Calvente találata után sem tudtak igazán felpörögni. Újabb gól nem is született a folytatásban, így a DVSC 1-0-ra nyerni tudott a 2018/19-es szezon első NB I-es mérkőzésén.
MTI



