Bruno Fernandes Sporting ClubGetty Images

Portugál válogatott középpályással pótolná a Tottenham Eriksent

A Tottenham egyik legértékesebb játékosa, ugyan még nem távozott az együttestől, de a szezon végén lejár a szerződése a Spursnél. 

Eriksen pedig nem szeretné, ezt meghosszabbítaná és új kihívások elé nézné a dán középpályás.

Ahhoz pedig, hogy a Tottenham még értékesíteni tudja a 27 éves játékost már a téli átigazolási időszak során meg kell válnia Eriksentől. 

A cikk lejjebb folytatódik

Aki vélhetően a Real Madrid együtteséhez csatlakozik majd, hiszen már a nyáron és most is erről cikkeznek. 

A Spursnél azonban nem estek kétségbe és a BOLA értesülései szerint már meg is találták a dán játékos utódját. 

A hírek szerint a portugál válogatott, Bruno Fernandes érkezhet a Tottenhem együtteséhez januárban.

A 25 éves középpályás remek idényt futott a tavalyi szezonban és egyelőre idén is kiválóan teljesít. 

A Sporting CP játékosa az előző idényben 20 gólig jutott 33 mérkőzést követően, idén pedig már 4 találatot jegyzett mindössze 6 találkozó elteltével. 

Kattints ide, látogass el a Goal Magyarország Facebook oldalára, és kövesd velünk ott is a focivilág legfrissebb eseményeit!

Bruno Fernandes Sporting CPGetty Images
Hirdetés