Az MTK 2-0-ra legyőzte a vendég ZTE-t a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. Ezzel az MTK öt nyeretlen találkozó után tudott újra diadalmaskodni.
Kiegyenlített első félidőt láthatott az Új Hidegkuti Nándor Stadion közönsége. Az első negyedórában valamivel a zalaegerszegiek voltak meggyőzőbbek, később azonban az MTK támadásaiban volt nagyobb veszély, olyannyira, hogy egy ízben a felső léc mentette meg a vendégeket a góltól. A félidő záróharmadában mindkét oldalon eljutottak kisebb lehetőségekig a felek, de gól nem született ekkor sem.
A második játékrész az elsőhöz hasonló játékkal indult, ám negyedóra után váratlanul egy szöglet után vezetéshez jutott a házigazda. A folytatásban a ZTE nagy erőket mozgósított az egyenlítésért, ám támadásai többnyire ötlettelenek voltak. Alig negyedórával a vége előtt mégis úgy tűnt, egyenlít a vendégcsapat, de Mance fejese után a labda hiába jutott túl a gólvonalon, a VAR-vizsgálat után kiderült, a támadó saját kezére fejelte a labdát.
Ezek után szinte azonnal eldőlt a mérkőzés, egy nagy védelmi hibát ugyanis góllal büntetett az MTK, mely így szeptember 23-a óta először nyert a bajnokságban.
(Forrás: MTI)





