Videotonvidi.hu

„Felháborító döntés” – keményen kiosztotta az MLSZ-t Cser-Palkovics, mi lesz így a Videotonnal?

Mint ismert, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) kedden bejelentette, hogy a következő idénytől részben már osztályozó dönt a kiesésről és a feljutásról az NB I-ben, illetve az NB II-ben. Az élvonal utolsó helyezettje kiesik, míg a 11. helyezett z NB II másodikjával vív osztályozót a bennmaradásért – ezt az első osztályú klubok értelemszerűen örömmel, a másodosztályúak viszont jóval keserűbben fogadhatták.

Cser-Palkovics szerint felháborító az osztályozó bevezetése

Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere a Nemzeti Sport Facebook-posztja alatt élesen bírálta az MLSZ döntését, és kritikát fogalmazott meg Garancsi Istvánnal, valamint a Vasassal kapcsolatban is. (A Videoton a korábbi tulajdonos, Garancsi István 2025 májusi távozása óta az önkormányzat tulajdonában van.)

A polgármester az MLSZ-nek címzett bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy amennyiben a hír igaz, akkor a döntés felháborító, szakmaiatlan és igazságtalan. Szerinte ez ellehetetleníti az NB II-es csapatok helyzetét, hiszen egy teljesen magyar keretre építő, a fiatalszabályt betartó, jóval kisebb költségvetésből gazdálkodó klubnak kellene felvennie a versenyt egy légiósokra épülő együttessel. 

Dr. Cser-Palkovics András hozzátette, ez sokat elmond arról, mennyire támogatják valójában a magyar játékosok szerepeltetését és a fiatalok beépítését.

A polgármester a Vasasra és a korábbi tulajdonosra is kitért 

Székesfehérvár polgármestere a bejegyzésében ironikusan megjegyezte, hogy most, amikor a Vasas feljutása már biztosnak tűnik, könnyű szigorítani a szabályokon, amit piacvédelemként értelmezett. Felvetette azt is, vajon miért nincs harmadik kieső, és miért éppen ott vezetik be az osztályozót – ha valóban az izgalom fokozása a cél. 

Egyúttal megköszönte a magyar labdarúgás irányítóinak – köztük Garancsi Istvánnak –, hogy szerinte jelentősen megnehezítették az új tulajdonos megtalálását és az erről szóló egyeztetéseket. Hangsúlyozta, hogy ez szerinte nem fog sikerülni, és úgy véli, az érintettek már rég nem lesznek a rendszerben, amikor a Videoton még mindig létezni fog.

Hogy áll most a Videoton eladása? 

Januárban Székesfehérvár önkormányzata eredménytelennek minősítette a jelenleg is a tulajdonában lévő, az NB II-es Videoton FC Fehérvárt működtető Fehérvár FC Kft. értékesítésére kiírt pályázatot. 

Cser-Palkovics András akkor arról beszélt, hogy nem az érdeklődés hiánya miatt zárták le így a folyamatot, hanem azért, hogy a potenciális befektetőkkel – köztük egy nemzetközi céggel – tovább folytathassák az egyeztetéseket.

Ha bővebben érdekel a futball szenvedélye és minden háttértörténete, látogass el a Bunteto.com oldalára, mely Magyarország egyik legmélyebb hangja.

Google News 

A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! 

Default
Hirdetés