Willi Orbán további két évvel, 2027-ig meghosszabbította szerződését az RB Leipziggel - jelentette be pénteken hivatalos honlapján a lipcsei klub.
A magyar válogatott 30 esztendős védője 2015 óta erősíti a Gulácsi Pétert is soraiban tudó csapatot, ezalatt összesen 292 tétmérkőzésen szerepelt, amellyel a harmadik helyen áll az örökranglistán.
"Willi Orbán egy rendkívüli játékos és karakter, büszkék lehetünk arra, hogy a csapatunkat erősíti 2015 óta, hihetetlen fejlődést ért el játékosként és emberileg is az RB Leipziggel együtt. Willi profi élsportoló, aki megállta a helyét a viszontagságokkal szemben, és mindig új utakat keres, hogy tovább fejlessze magát. Igazi példakép a sok fiatal játékosunk számára. Ő a kapitányunk, ezért rendkívül fontos volt számunkra, hogy mielőbb meghosszabbítsuk Willi szerződését, nagyon boldogok vagyunk, hogy vele dolgozhatunk a következő években" - mondta Rouven Schröder sportigazgató.
"Gyorsan megegyeztünk, nagyon boldog vagyok, hogy a közös utunk folytatódik. Eddig nagyon sikeresek voltunk, három trófeát is nyertünk, de még sok a dolgunk, és még sok hely van otthon a szekrényemben a trófeáknak. Az RB Leipzignél mindannyiunknak az a nagy álma, hogy egy napon német bajnokok legyünk, és meg vagyok győződve arról, hogy ezt el tudjuk érni, ez is az egyik oka annak, hogy hosszabbítottam" - nyilatkozott a jelenleg sérüléssel bajlódó Orbán az aláírást követően.



