Dombó Dávid ZTEztefc.hu

NB I: új kapust szerződtetett a gyengélkedő csapat

Nyerj az Unibeten, fogadj a meccsekre kockázat nélkül! 20 000 Ft sportfogadás bónusz + 60 ingyen pörgetés vár Rád! Regisztrálj most! (x)

A Magyar Kupa-győztes Zalaegerszegi TE hivatalos honlapján tudatta, hogy egy évre szóló megállapodást kötött a szabadon igazolható kapussal, Dombó Dáviddal.

Az MTK Budapest-Ferencváros bajnokin a hazai győzelem 4.75, a döntetlen 3.60, a vendégek sikere pedig 1.72-szeres szorzóval fogadható. (x)

A 30 éves kapus a Mezőkövesd színeiben mutatkozott be az NB I-ben (2016. július 16-án, a Gyirmót elleni találkozón), de őrizte a Kisvárda és a Vasas kapuját is az első osztályban, legutóbbi éppen Angyalföldön védett. Dombó ddigi összesen 117 meccsen védett az élvonalban.

"Első körben szeretném megköszönni a lehetőséget, hiszen pont ezért vártam ki, hogy ilyen lehetőség adódjon az életemben és visszatérjek az NB I-be. Természetesen most az a legfontosabb, hogy elkezdjük gyűjteni a pontokat. Nagyon remélem, hogy ezt a célt már a héten, a Puskás Akadémia elleni mérkőzésen el tudjuk kezdeni megvalósítani" – nyilatkozta új csapata honlapjának.

A ZTE a bajnokság első hét fordulója alatt szerzett négy pontjával sereghajtó az NB I-ben. A csapat kapuját eddig védő Senkó Zsombor teljesítményét az elmúlt időszakban sok kritikával illették.

Unibet
Hirdetés

ENJOYED THIS STORY?

Add GOAL.com as a preferred source on Google to see more of our reporting

0