Nyári megérkezésekor Szoboszlai Dominik neve okozott némi fejtörést új klubjánál, a Liverpoolnál. Emlékezetes a videó arról, ahogy nemzeti csapatunk kapitánya betűről betűre igyekezett a Vörösöket a világ minden tájáról támogató drukkerhad „szájába rágni” a „nyelvtörőt”: Sz-o-b-o-sz-l-a-i! Ám az is előfordult – a Bayern München elleni felkészülési meccsen –, hogy a mezére írták fel hibásan a nevét... Van azonban egy erős tippünk, hogy mostanra maradéktalanul megtanulták – és nemcsak a Mersey partján... A magyar labdarúgás átigazolási rekordere ugyanis – mind a klubjában, mind a válogatottban – emlékezetes hónapokat tudhat a háta mögött. Cikkünkben a teljesség igénye nélkül ugyan, de A-tól Z-ig végigvesszük a történteket, valamint azok előzményeit és hátterét!
A, mint Anfield:
A Liverpool legendás otthona, ahol Szoboszlai Dominik korábban ellenfélként is megfordult.
„Ez az egyik legjobb stadion, ahol valaha játszottam, pedig sokban jártam már. A szurkolók hihetetlenek...”
– mondta, még mielőtt a Vörösök mezében is bemutatkozott volna a hazai közönségnek.
Ez utóbbi augusztus 19-én, a Bournemouth ellen 3–1-re megnyert bajnokin történt meg. Szoboszlai – aki az első PL-mérkőzéséhez hasonlóan ezúttal is végig a pályán volt – fantasztikusan játszott: kiharcolt egy büntetőt, öt sikeres cselt mutatott be, neki volt a legtöbb labdaérintése (90), a legtöbb pontos passza (65) és a legtöbb passza a támadóharmadban (21).
Nem csoda, hogy a klub szurkolói őt választották a meccs emberének.
„Nagyon fáradt vagyok, de hihetetlenül boldog is, hogy sikerült a szurkolóink előtt megnyernünk az első hazai mérkőzésüket, jelenleg ez a legfontosabb. Ilyen csapattársakkal egy ilyen stadionban fantasztikus pályára lépni. Egyre jobban megértjük egymást, úgyhogy remélem, hogy minél többet tudok majd játszani”
– nyilatkozta a találkozót követően.
**********
Á, mint átigazolási rekord:
A Liverpool július 2-án jelentette be, hogy szerződtette Szoboszlai Dominikot a német RB Leipzigtől. A magyar játékos 2028-ig tartó szerződést írt alá az angol csapathoz. A Mersey-parti egyesület 70 millió euróért igazolta le Szoboszlait, aki ezzel a klub történetének harmadik legdrágább játékosává vált. Egyúttal saját korábbi rekordját megdöntve – 2021-ben 22 millió eurós vételárral ment a osztrák RB Salzburgtól a német RB Leipzigbe – minden idők legdrágább magyar játékosa lett.
Hazánk harmadik legtöbb pénzt megmozgató tranzakciója Dzsudzsák Balázs nevéhez fűződik, aki 2012-ben 19 millió euróért igazolt Oroszországon belül az Anzsi Mahacskalától a Dinamo Moszkvába. A Debrecen jelenlegi csapatkapitányának ezt megelőző igazolása 14 millió eurót ért 2011-ben, amikor a holland PSV-től szegődött az orosz Anzsi Mahacskalához.
Détári Lajos 1988-ban német márkáról átszámítva 8,7 millió euróért váltott a német Eintracht Frankfurttól és a Budapest Honvédtól a görög Olympiakoszhoz.
***********
B, mint Bajnokok Ligája:
„Az a lényeg, hogy nyerjem meg, minimum egyszer. Mert ha megnyertem egyszer, az lesz a célom, hogy megnyerjem újra. Az volt ugyanis a gyerekkori álmom, hogy egy nap a Bajnokok Ligájában játsszam, valamint hogy a magasba emeljem a serleget. A kívánság első fele nagyon korán teljesült, tizennyolc évesen bemutatkozhattam a sorozatban. Akkor döntöttem el végérvényesen, hogy meg is akarom nyerni”
– Szoboszlai ezt még januárban, az RB Leipzig játékosaként nyilatkozta a bunteto.comnak.
A Liverpool a mostani szezonban „csak” az Európa-ligában indult, jövőre ennek megnyerésével is kvalifikálhatja magát a legrangosabb európai kupasorozatba. Persze, elnézve az eddigi Premier League-szereplést, ez a bajnokságon keresztül is sikerülni fog.
„Ez motiváció volt nekem, de szerintem az összes olyan játékosnak is, aki most jött nyáron, hogy megfogjuk ezt a Liverpoolt és visszavigyük oda, ahová tartozik”
– jegyezte meg ennek kapcsán Szoboszlai Dominik.
További cikkek a témában:
Szoboszlai Dominik édesapjáról és Haalandról is vallott: „Volt, hogy gyűlöltem"
*************
C, mint CR7:
Szoboszlai Dominik példaképe a portugálok európa-bajnok, ötszörös aranylabdás, ötszörös Bajnokok Ligája-győztes szupersztárja, a CR7-nek becézett Cristiano Ronaldo.
„Leginkább mert mindazért, amit elért, kőkeményen megdolgozott. És ezért nem Messi, aki istenáldotta, született tehetség. Nyilván Ronaldo is rendkívül tehetséges, de ami munkát beletett abba, hogy a csúcsra érjen, az példaértékű”
– magyarázta a magyar válogatott csapatkapitánya bunteto.com-nak.
Cs, mint csapatkapitány:
A magyar válogatottban Szoboszlai Dominik örökölte meg a csapatkapitányi karszalagot a visszavonult Szalai Ádámtól. A Liverpoolban jelenleg a holland Virgil van Dijk e tisztség elsőszámú viselője, helyettesei pedig az egyiptomi gólzsák Mohamed Szalah és a helyi nevelés, Trent Alexander-Arnold.
„Ahhoz, hogy valaki egy olyan kaliberű klubnál, mint a Liverpool csapatkapitány legyen, hosszabb időnek kell eltelnie és szerintem az öltözőben sem ezen van a hangsúly”
– ezt már Kozma István, a Liverpool történetének első magyar légiósa mondta a Sportálnak.
Szerinte most Szoboszlai pazar teljesítményéről kell elsősorban szólnia a híreknek.
„Arról kell beszélni, hogy élmény nézni a játékát, mert párját ritkítja, ahogy ilyen rövid időn belül beilleszkedett a csapatba. Egyedülálló a hatékonysága, ahogy berobbant a világ legerősebb bajnokságába, egy világhírű gárdába, mint a Liverpool, amelynek rendkívül nagy felelősség a mezét viselni. Biztosan lesz neki is majd hullámvölgye, de nem féltem, mert a hozzáállása kifogástalan, nem véletlenül fogadták be ilyen hamar a társak”
– magyarázta Kozma.
***************
D, mint debütálás:
Szoboszlai Dominik tétmérkőzésen augusztus 13-án mutatkozott be a Liverpoolban. A Chelsea elleni idegenbeli bajnoki 1–1-es döntetlennel zárult a Premier League nyitófordulójában. A magyar játékos végigjátszotta a meccset és Jürgen Klopp menedzser elmondása szerint is jó teljesítményt nyújtott.
A labdarúgó a találkozót követően a közösségi oldalán tömören értékelte a történteket:
„Intenzív 90 perc volt, Boldog vagyok, hogy bemutatkoztam”.
************
Dzs, mint Dzsudzsák Balázs:
A magyar válogatottsági rekorder, 109 fellépéssel a nemzeti mezben. A 38-szoros válogatott Szoboszlai Dominik nem titkoltan szeretné megdönteni ezt a csúcsot...
„Adja Isten, hogy sikerüljön neki! És ezt most a lehető legkomolyabban mondom, mert ha ez összejön, akkor abból a magyar foci is profitál. Az, hogy én 109-szeres válogatott lehettem, nem volt egy könnyű menet. Neki sem lesz az, ha erre tör. Egy ilyen szám eléréshez el kell kerülni a komoly sérüléseket, jó lenne ott lenni az éppen aktuális világversenyeken. Ráadásul azt szeretném, ha valaki – akár Szoboszlai, akár más – megdönti az én csúcsomat, lehetőleg úgy tegye meg, hogy Európa-bajnokságokon, vagy világbajnokságokon szerepelhessen. Mert azért ez így az igazi”
– nyilatkozta „kihívóról” a Debrecen jelenlegi csapatkapitánya:
„Amúgy nekem Dominikkel tényleg nagyon jó a kapcsolatom. Biztosan nem én voltam az első, aki gratulált neki a liverpooli szerződéséhez, de azok közé tartoztam, akik miatt felrobbant a telefonja. Emlékszem, amikor először jött oda a válogatottba, rögtön odajött hozzánk, az idősebb játékosokhoz. Ez a sztori nem arról szól, hogy szavakban dicsérem, miközben teljesen mást gondolok róla. Őszintén tudok örülni a sikereinek. Egy olyan gyerek, aki mindent feláldozott azért, hogy a Liverpool játékosa legyen. Ez egy nagyon kemény, szinte felfoghatatlan sztori”.
***************
E, mint Esterházy Mátyás:
Szoboszlai Dominik ügynöke, aki tető alá hozta a liverpooli szerződést.
„Évek óta nagy volt iránta az érdeklődés, de pénteken hoztunk egy döntést, és innentől kezdve nem is szeretnék már más egyesületekről beszélni, csak a Liverpoolról és Dominik hosszútávú jövőjéről, mert ez motivál minket és magát a játékost is”
– nyilatkozta a szakember, néhány órával azután, hogy a Pool a hivatalos felületein bejelentette a magyar válogatott csapatkapitányának leigazolását.
A labdarúgó pedig így beszélt a transzferről:
„Az ügynököm [Esterházy Mátyás] nem mond el mindent, ami a színfalak mögött történik, csak akkor, ha biztos benne, és készen állunk az indulásra. Minden három nap leforgása alatt történt. Felhívott, és azt mondta: 'A Liverpool nagyon érdeklődik, szóval beszéljünk róla'. Másnap beszéltünk róla, a harmadik napon pedig Liverpoolba repültünk. Nem kellett sokat gondolkodnom rajta. Felhívtam néhány embert, akik fontosak az életemben, hogy megkérdezzem őket erről. Beszéltem néhány olyan játékossal is, akikkel együtt játszottam, és több tapasztalattal rendelkeznek, mint én. Világos elképzelésem volt arról, hogy mit akarok csinálni. A Liverpool elmagyarázta a terveit, én pedig azt mondtam: 'Csináljuk meg!'"
Szoboszlai Dominik menedzsere állítja: jelenleg ők a világ legboldogabb emberei
Szoboszlai elárulta, mit üzent neki Haaland, mielőtt a Liverpoolhoz szerződött volna
****************
É, mint érték:
A játékosok piaci értékével foglalkozó Transfermarkt portál legutóbbi értékfrissítése alkalmával kiderült, hogy a Liverpool legértékesebb játékosa Szoboszlai Dominik lett, Luis Díazzal holtversenyben. Mindkettőjük játékjogának 75 millió euró a becsült értéke.
***************
F, mint fejlődés:
„Az egész karrieremben a szakmai szempontokat előtérbe helyezve akarok dönteni. Úgy, hogy az szakmailag a legmegfelelőbb legyen. Nem mindig tudod azonban kedved szerint irányítani a pályádat, olykor vissza kell lépni egyet ahhoz, hogy kettőt előre ugorhass, máskor türelmesnek kell maradni, kivárni a sorod ott, ahol addig nem számoltak veled. A klubválasztás, illetve az átigazolás korántsem olyan könnyű, mint azt sokan elképzelik”
– mondta Szoboszlai Dominik a bunteto.com-nak.
*****************
G, mint gól:
Szoboszlai Dominik szeptember 3-án az Aston Villa elleni 3–0-ra megnyert bajnokin szerezte meg első gólját a Liverpool színeiben. A harmadik percben Trent Alexander-Arnold szögletét lőtte kapásból a hálóba.
A magyar válogatott csapatkapitánya a Jürgen Klopp-éra 900. találatát vállalta magára. Emellett Gera Zoltán, Priskin Tamás és Buzsáky Ákos után a negyedik olyan magyar játékos lett, aki beköszönt a Premier League-ben.
„Nagyon jó érzés itthon nyerni a saját szurkolóink előtt, örülök az első gólomnak is, remélem, hogy érkezik a többi is”
– nyilatkozta a meccs után a futballista a BBC-nek.
Nos, Szoboszlai azóta már két gólnál jár az angol élvonalban, és kétszer a Ligakupában is bevette az ellenfelek kapuját.
VIDEÓ: Szoboszlai megszerezte első találatát a Liverpoolban!
Szoboszlai elmesélte, milyen volt belülről megélnie első liverpooli gólját
**************
Gy, mint gyorsaság:
A magyar válogatott csapatkapitánya lett a Premier League történetének második leggyorsabb játékosa.
Szoboszlai Dominik 36.76 km/h-s sebességgel sprintelt a szeptember 16-i, Wolverhampton Wanderers elleni, hátrányból fordítva 3–1-re megnyert mérkőzésen.
***************
H, mint Haaland:
Erling Haaland, a nagy rivális Manchester City norvég gólzsákja, Szoboszlai egykori salzburgi játékostársa, akivel ma is tartják a kapcsolatot, egymás közelében élnek, gyakran beszélnek.
„Nem ítélek el senkit, mindenki azt csinál, amit akar. Amikor Salzburgban játszottunk, kétszer vagy háromszor meditáltam vele, mert egy szobában voltunk és elsőre hülyének néztem, aztán beszálltam. Volt egy szemüvege, amit hordott, azt is használtam egy darabig, mert azt mondta, jobban tudok tőle aludni és hamarabb elálmosodok, de ha így lett volna, most is hordanám. Nekem ez nem segített, ám lehet, azért, mert annyira nem is hittem benne, mint ő, de ez mindenkinek a saját dolga. Sok dolgot csinál még, amit valószínűleg az emberek nem is tudnak, én viszont voltam a lakásában. Kicsit beteg a srác”
– jegyezte meg poénosan a magyar focista.
****************
I, mint iparos:
A PFF elemző cég Twitter-oldalának bejegyzése szerint a magyar válogatott csapatkapitánya a Premier League eddigi mérkőzésein szeptember végéig 70,7 kilométert „zakatolt”, ezzel kiemelkedett a liverpooli együttesből. A a lista második helyén Andrew Robertson végzett 62,5 kilométerrel, a harmadik pedig Mohamed Szalah lett, 59,7 kilométerrel.
*****************
Í, mint ígéret:
A magyar válogatott a második félidőben hátrányból fordítva 3–1-re legyőzte a vendég montenegrói csapatot az utolsó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésén, így csoportelsőként végzett.
A Liverpoolban futballozó csapatkapitány a találkozó lefújását követő győzelmi beszédében elképesztő ígéretet tett:
„Elsősorban szeretnék iszonyatosan nagy köszönetet mondani a csapatnak azért a munkáért, amit beletettek. Hatalmas tapsot érdemelnek a munkáért és az alázatért. Nem elfeledve a szövetségi kapitányt, és az egész stábot a szertárostól a fizioterapeutáig. Most itt éppen hatvanötezer embernek, de mellettük minden magyarnak, akiktől hatalmas szurkolást kapunk, mindig ott álltok mögöttünk. Egyet megígérhetek a csapat nevében: ez csak a kezdet, jövő nyáron olyat csinálunk, ami felejthetetlen lesz”
– hangsúlyozta Szoboszlai Dominik.
******************
J, mint játékpercek:
A 23 éves magyar labdarúgó 17 bajnokin lépett eddig pályára a Vörösök mezében: 1418 játékpercnél jár a Premier League-ben. A szezon első felében rendszeresen végigjátszotta a meccseket, az utóbbi időben többször is lecserélték a hajrára.
Az Angol Ligakupában az eddigi három találkozón 161 percet töltött a pályán, az Európa Ligában pedig rendszerint pihenteti, csereként használja őt az edzője, de így is összeszedett három meccsen 85 játékpercet.
********************
K, mint Klopp:
Jürgen Klopp, a Liverpool Bajnokok Ligája-győztes menedzsere.
Szoboszlai Dominik egy interjúban elmondta, hogy azonnal motivációt érzett, miután a Vörösök játékosaként beszélt a német szakemberrel.
„Ő egy eléggé különleges fickó, beszéltünk már korábban is néhány meccs után, amikor a Salzburg és a Lipcse játékosaként játszottam a Liverpool ellen, de ilyen közelről még nem volt alkalmam beszélni vele. Először furcsa volt, mert úgy éreztem, mintha már ismernénk egymást, szóval jó beszélgetés volt”
– emlékezett vissza a 23 éves futballista.
„Az első napomon behívott az irodájába, és azt mondta: "Nézd, tudjuk, milyen játékos vagy, tudjuk, mire vagy képes. Nem kell ezt pontosan megmutatnod az első naptól kezdve, mert tudjuk, szóval csak jól kell fejlődnöd a csapatban. Légy szabad, tedd a dolgod, és minden jönni fog, de dolgozz keményen, mert ha játszani akarsz, keményen kell dolgoznod!”
– mondta Klopp Szoboszlainak.
A magyar válogatott csapatkapitánya hozzátette:
„Hallgattam rá, mert úgy éreztem, a külvilág úgy állt hozzá, hogy "oké, egy magyar srác jön a Premier League-be, nem fog játszani, ez túl nagy lépés neki". Ezek a dolgok még jobban hajtanak engem, magamban azt gondoltam, hogy nem lesz igazuk, meg fogom mutatni. Az első naptól kezdve minden meccsen játszani akartam, 90 percet akarok játszani, gólokat lőni, asszisztokat adni, trófeákat nyerni és mindent megtenni a klubért. Az első naptól kezdve erre törekedtem”.
****************
L, mint labdaszerzés:
Szoboszlai Dominik szerzett a legtöbbször – 112-szer – labdát a Premier League-idényben az ESPN december 12-én közzétett statisztikái szerint.
****************
M, mint mezeladás:
Szoboszlai Dominik liverpooli szerződése, illetve annak híre komoly kereskedelmi befolyással is bírt. A klub honlapjának tájékoztatása szerint például a május 29. és szeptember 10. közötti időszakban a magyar válogatott csapatkapitányának 8-as számú meze volt a legkelendőbb.
******************
N, mint Németország:
Németország, Szoboszlai Dominik előző állomáshelye, a jövő évi Európa-bajnokság házigazdája.
Mint ismert, a kontinenstornára veretlenül kijutott magyar válogatott a házigazda németekkel, a svájciakkal és a skótokkal került egy csoportba.
Arra a kérdésre, hogy kötelező elvárás-e a továbbjutás, Szoboszlai a sorsolás után úgy reagált:
„Erre nem könnyű válaszolni. A legfontosabb, hogy senkire, egyetlen csapattársamra sem akarok semmiféle nyomást helyezni. A cél csak az lehet, hogy álljunk bele keményen a meccsekbe, adjunk ki magunkból mindent, ami bennünk van, és ha továbbjutunk a csoportból, akkor majd elkezdhetünk készülni a nyolcaddöntőre, aztán a negyeddöntőre, és így tovább. Ha ne adj' isten a csoportkör után véget ér számunkra az Eb, akkor pedig nos… – erre egyelőre gondolni sem akarok. Az első meccsünkig még több mint fél év van hátra, most mindenki a klubcsapatára koncentrál, aztán márciusban lejátsszuk a két felkészülési találkozót, utána pedig júniusban boldogan utazunk majd ki Németországba. Merthogy ez a legfontosabb: élvezni kell az Eb-t, nem szabad görcsölni miatta.”
A Liverpool magyar légiósa kiemelte, nem szeretné, hogy bárki is nyomást helyezzen a magyar válogatottra, és kötelező továbbjutásról beszéljünk.
„Nem akarok senkit lenézni, de nem a világranglista kétszázadik helyén álló válogatottak lesznek az ellenfeleink, hanem a házigazda Németország, amelynek elég csak megnézni a keretét. Ott vannak a skótok, akik a spanyolok és a norvégok mellett jutottak ki az Eb-re, kis híján veretlenül, Svájc pedig immár rendszeres résztevője az Európa- és a világbajnokságoknak”
– mutatott rá Szoboszlai.
*********************************************************************
Ny, mint nyolcas:
Nyolcas, vagy 8-as – Szoboszlai Dominik, no és persze a liverpooli klublegenda, Steven Gerrard mezszáma.
A két játékost azonban nem csak ezért hasonlítják sokan egymáshoz...
Megtette ezt a Liverpool egykori kiválósága, Jamie Carragher is, aki hosszú éveket húzott le a Vörösök és az angol válogatott mezében is a mára visszavonult legendával az oldalán a pályán.
„Szoboszlai elképesztő. Úgy játszik mint a legjobb játékosok, és ha nem lenne a pályán, éreznéd a hiányát. Nem csak a kreativitásáról vagy a lövési képességeiről van szó, a fizikalitásáról is: az a tempó és erő, ami benne van a visszaérésekhez és a szerelésekhez, amiket produkál. Ha nincs jó napja a labdával, akkor is hatalmas befolyást gyakorol a játékra”
– mondta a 45 éves, szakkommentátorként is tevékenykedő Carragher, aki a Liverpool nyáron teljesen megújult középpályájának egészéről is elmondta a véleményét, korábbi csapattársához, Steven Gerrardhoz hasonlítva Szoboszlait.
„Ezt az új középpályát valószínűleg kreatívabbnak tartják a szurkolók, de a munkamoráljuk is nagyszerű. Valóban másabb mint ami eddig volt a csapatnál, de izgalmasabb és mutatósabb is ha azt látod, hogy Szoboszlai a tizenhatoson kívülről lövöldöz. Ilyen játékosunk nem volt Gerrard óta, innen jönnek az összehasonlítások is. Még azért van egy kisebb út előtte amit meg kell, hogy tegyen, de úgy tűnik a Liverpool nagyon jó üzletet csinált vele, remek fogás”
– utalt arra a korábbi hátvéd, hogy a Liverpoolnak először Jude Bellingham volt a középpontban, de a Real Madridba igazolásával az az üzlet meghiúsult.
„Szoboszlain már most látszik, hogy megérte az árát”.
Októbert írtunk, amikor elhangzottak ezek a szavak...
*****************
O, mint Owen:
Michael Owen, a Liverpool korábbi aranylabdás csatára karrierje során számos klasszis középpályással játszott együtt, többek között Steven Gerrarddal is, így hát adódott a kérdés, mit gondol egykori csapattársa és Szoboszlai Dominik összehasonlításáról.
„Ó, Istenem, ez még korai, de tetszik, amit eddig láttam. Remek fizikai adottságai vannak, remekül lő. Rögtön otthon érezte magát a vörös mezben, ami a klub hírneve miatt sokaknak nyomást jelent, de ő ezt zseniálisan kezelte. Izgatott vagyok, mert a középpálya sorsa bizonytalan volt a nyáron, de úgy néz ki, ő egy nagyon jó igazolás, az elkövetkező években stabil pont lehet a középpályán. De mielőtt Steven Gerrarddal egy lapon említjük, nézzük meg, hogyan muzsikál a következő öt évben, hogy megközelíti-e az általa elért eredményeket”
– mondta a 43 esztendős egykori futballista.
Michael Owen 1997 és 2004 között szerepelt a Liverpool felnőtt csapatában, ahol 297 tétmeccsen 158 gólt lőtt, egyszer-egyszer nyert UEFA-kupát, FA-kupát, Angol Szuperkupát és Európai Szuperkupát, két alkalommal pedig Angol Ligakupát. 2001-ben elnyerte az Aranylabdát.
******************
Ó, mint óda:
No jó, csak egy dal, de akkor is... Kezdtenek talán megteszi...
A Liverpool drukkerei dalt írtak Szoboszlai Dominik tiszteletére, így hálálták meg a magyar támadó első, szépségdíjas találatát a Vörösök mezében.
A Magyar Nemzet beszámolója szerint az új szerzeményt a legendás Whitney Houston egyik legnagyobb slágere, az I Wanna Dance with Somebody című zeneszám ihlette és egy kocsma teraszán rögzítették.
A szöveg pedig magyar fordításban: „Szoboszlaival akarok táncolni. Szoboszlaival akarom érezni a forróságot. Igen, Szoboszlaival akarok táncolni. Szoboszlaival, aki szeret engem…”
********************
Ö, mint önmaga:
Maga Szoboszlai Dominik is reagált a Gerrard-párhuzamra a BBC-nek adott interjúban.
„Fantasztikus, hogy azt mondják, arról beszélnek, én vagyok az új Steven Gerrard, és Gerrard óta nem volt olyan középpályásuk, mint én. Ám nem akarok olyan lenni, mint ő. Én csak önmagam akarok lenni. Persze ha most elém tesznek egy papírt, és azt mondják, hogy ugyanolyan karriert futok be itt, Liverpoolban, mint ő, azt aláírom” – hangsúlyozta a magyar válogatott csapatkapitánya.
Mint ismeretes, Steven Gerrard 710 meccsen 186 gólt szerzett a Liverpool mezében, amelyben Bajnokok Ligáját is nyert
********************
Ő, mint Ő:
Ő a valaha volt legjobb magyar labdarúgó...
„Puskás Ferenc a valaha volt legjobb magyar labdarúgó, ehhez kétség sem fér. Én ugyanakkor a saját utamat szeretném járni, a gyerekek számára nem az új Puskás Ferenc akarok lenni, „csak” Szoboszlai Dominik. Ugyanakkor szeretnék az lenni a mai fiataloknak, mint amit nekünk Puskás Ferenc jelentett”
– hangsúlyozta a magyar válogatott csapatkapitánya.
Rasszizmus elleni kampány reklámarcává vált Szoboszlai
*************
P, mint Premier League:
„Örülök, hogy magyarnak születtem, boldog vagyok, hogy a hazám színeit képviselhetem a Premier League-ben. Magyarországról érkezve ugyanakkor bizonyítanod kell, hogy valóban megértél erre a szintre. Magyarként nem úgy néznek rád, mintha spanyol, olasz, vagy angol játékos lennél. Szóval, ha magyarként tudsz egyre magasabbra jutni, az csak még szebbé teszi az összképet”
– nyilatkozta Szoboszlai Dominik a Premier League hivatalos kampányfilmjében.
A liga a sokszínűség labdarúgásra gyakorolt pozitív hatásaira akarja felhívni a figyelmet az üzenettel: a nagyság bárhonnan származhat.
A Vörösök magyarja egy másik interjúban pedig arról beszélt, hogy amíg a Bundesligában a labda átvétele után volt négy másodperce dönteni, az angol élvonalban már csak két másodperce meghozni a végső döntést.
„Itt minden egyes mérkőzés élet-halál. Teljesen mindegy, ki ellen játszol, mindenki meg tud verni mindenkit, ez a jó benne”
– szögezte le.
**********
R, mint Red Bull:
Bár az első lépéseket Magyarországon tette meg, Szoboszlai Dominik a Red Bull család „sikerterméke”.
Szoboszlai 2007 novemberében szerződött a Főnixhez, ahonnan 2015. augusztus 31-én az MTK U17-eseihez került. A Főnixhez 2016. július 29-én tért vissza, majd 2017. március 29-én Ausztriába igazolt, a Red Bull Salzburg Akadémiájára.
2021 legelején lett az RB Leipzig játékosa, és az elmúlt két és fél évben alaposan letette a névjegyét a Bundesligában: 91 meccsen 20 gólt és 22 gólpasszt ért el, nyert a csapattal két Német Kupát, szerepelt a Bajnokok Ligájában – mindeközben pedig a magyar válogatott csapatkapitányává is vált.
Előtte az utánpótlás-neveléséről méltán híres Salzburgtól is igen jó mutatókkal – és négy bajnoki címmel – távozott.
A topklubok – így a Liverpool – figyelmét azonban Lipcsében hívta fel magára, az ottani időszaka óta tartják Európa egyik legjobb előkészítőjének.
**********
S, mint siker:
„Kitartás, elhivatottság és alázat kell, hogy párosuljon a tehetséggel”
– adta meg a siker kulcsát Szoboszlai Zsolt, a Főnix Gold FC szakmai vezetője, aki Dominik fiát egészen kis korától kezdve edzette.
A korábbi NBI-es futballista, aki húsz éve dolgozik edzőként – a novekedes.hu beszámolója szerint – úgy látja, Magyarországon jelenleg nagyon kevés munkával nagyon sok pénzt akarnak kivenni a futballból, ezzel a mentalitással pedig nem lehet előre jutni.
************
Sz, mint Szalah:
Mohamed Szalah, a Liverpool jelenlegi legnagyobb sztárja, máig aktív legendája, aki bajnoki címet és Bajnokok Ligáját egyaránt nyert a klubbal
Szoboszlai Dominik nem sokkal megérkezése után beszélt arról, hogy a 31 éves egyiptomi játékossal olyan futballozni, mintha videójátékozna:
„Őrületes együtt játszani Mohamed Szalah-val . Az első napokban kicsit olyan volt, mintha PlayStationön játszottam volna, vagy valami hasonló. Szenzációs volt megismernen ezeket a játékosokat, és nem csak a tévén keresztül látni őket. A pályán együtt játszani velük pedig mindennél jobb”.
A Liverpool nyolcasát később arról is megkérdezték, mit gondol Szalah átigazolási sagájáról (mint ismert, a Vörösök veterán támadóját egész nyáron rekordajánlatokkal bombázták Szaúd-Arábiából):
„Nagyon boldogok vagyunk, hogy itt maradt. Az öltözőben sokat beszélgetünk a témáról egymást közt, de úgy látom, hogy ő is maradni szeretne, aminek nagyon örülünk, hiszen rendkívüli focista és nagyszerű ember. Kellenek az olyan játékosok a csapatba, mint ő”.
Szoboszlai elmesélte, milyen volt belülről megélnie első liverpooli gólját
***********
T, mint tetoválás:
„A tehetség isteni áldás, de akarat és alázat nélkül mit sem ér”
– olvasható Szoboszlai Dominik karján az idézet, amelyet sokan Steven Gerrard nevéhez kötnek.
Mások azonban kétkedve fogadják, hogy ez a mondat valóban a Liverpool klublegendájától származik.
A Magyar Nemzet beszámolójában arra hívta fel a figyelmet, hogy az eléggé általános megállapítás valójában bárki szájából elhangozhatott, a magyar idézetgyűjtő oldalak viszont Gerrard nevéhez kötik a motivációs üzenetet, mindenféle forrásmegjelölés nélkül.
Korábban a Bundesliga hivatalos oldala is foglalkozott Szoboszlai tetoválásával és nem Gerrardhoz, hanem Marco Roséhoz fűzte az idézetet.
Mint ismert, Szoboszlai első edzője Rose volt a Salzburg felnőttcsapatánál, és kezdetben nem volt felhőtlen a viszonyuk, a magyar játékos később el is ismerte, hogy Rose döbbentette rá arra: többet kell dolgoznia, ha el akarja érni a céljait. Az elmúlt idényben a szakember Lipcsében is a trénere lett, és az irányítása alatt nyújtott olyan teljesítményt, amire a Liverpool is felfigyelt.
Ezt a történetet is fenntartással kell azonban kezelni. A focista tetkója ugyanis már 2017 elején, az U17-es Európa-bajnokság selejtezőjében megvolt, amikor elkezdte megismerni az ország a bombagólokat lövöldöző fiú nevét. Szoboszlai Dominik akkor még csak rövid ideje volt a Salzburg utánpótlás-játékosa, az említett leckét pedig, amire elvileg a karjára varrt idézet emlékezteti, csak később kapta meg Rosétól, amikor az első kerethez került.
************
U, mint ugyanaz:
„Ugyanaz a srác maradok, aki tizenhárom éves koromban voltam, amikor az egyszobás lakásunkban éltünk a családommal. Ugyanaz vagyok, aki voltam, és sosem változom meg”
– hangsúlyozta Szoboszlai Dominik.
************
Ú, mint új név:
Szoboszlait annyira a szívébe zárta liverpooli a közeg, hogy nemcsak úgy emlegetik, hogy Szobo vagy Dom, Domi, illetve Jürgen Klopp híres nyilatkozata után „Beast” (bestia), hanem már Scousernek is hívják őt.
A Promotions figyelt fel arra, hogy nagyon sok kommentben megjelenik ez a név.
A scouse a lobscouse névből származik, amely egy étel elnevezése Liverpoolban és környékén. Több leírás szerint a matrózok és a munkásosztály eledele, burgonya, hagyma, sózott hús és vöröskáposzta kell hozzá.
Ám a scouse szó utal Liverpool és környékének akcentusára is. Ők ugyanis egy kicsit más britet beszélnek, amely néha nagyon nehezen megérthető.
Liverpool a brit birodalom egyik nagyon fontos kikötője volt már a múlt évszázadokban is, így pedig rengeteg hatás érte a várost külföldről, ami máig tetten érhető a nyelvjárásban.
Ha pedig Szoboszlait már igazi Scouserként említik, az nagy elismerés, és látszik, hogy a közeg befogadta őt.
***********
Ü, mint üldözőszerep:
Az üldözőszerep az, amivel nem elégednek meg...
Premier League, FA-kupa, Európa-liga – sorolta Szoboszlai Dominik, hogy mit szeretne megnyerni ebben az évadban a Liverpoollal.
„Kit érdekel a második hely?! Ha megkérdezed a csapattársaimat, szerintem ők is ugyanezt fogják mondani”
– nyomatékosította.
***********
V, mint világklasszis:
A magyar válogatott csapatkapitánya két perc alatt két gólt rúgott a Montenegró elleni utolsó, hazai Európa-bajnoki selejtezőn, ezzel az addig hátrányban futballozó mieink javára fordította az eredményt.
Amikor a meccs után az újságírók világklasszis szintűnek jellemezték a teljesítményét, Szoboszlai csupán annyit jegyzett meg, hogy hozzátette a magáét a csapat játékához, ám amikor sztárnak nevezték, már határozottabban reagált:
„Ezt a sztárjátékos sztorit engedjük el! Ugyanolyan játékosa vagyok a válogatottnak, mint az összes többi. Igen, a Liverpoolban focizom, amire nagyon büszke vagyok, de megdolgoztam érte. Azt szeretném, ha ugyanúgy viszonyulnának hozzám, mint a többi játékoshoz”
– hangsúlyozta.
Szoboszlait úgy felcukkolta a montenegrói, hogy megmutatta neki, hova is érkezett
************
X, mint iksz:
X, vagyis totónyelvről magyarra fordítva: döntetlen.
A Liverpool december 17-én, a Manchester United elleni 0–0 alkalmával először veszített pontokat hazai pályán a bajnokságban, és alaposan megfizetett érte: elbukta a listavezető pozíciót.
Szoboszlai Dominiknak személy szerint sem sikerült jól az a mérkőzés, nem véletlenül cserélték le egyórányi játék után.
A magyar válogatott csapatkapitányával szemben – aki az utóbbi időben valóban kisebb hullámvölgybe került – szinte azonnal felerősödtek a kritikus hangok.
Bár maga Jürgen Klopp menedzser és a Liverpool másodedzője is a védelmébe vette, az igazán csattanós választ a labdarúgó adta meg kritikusainak.
A Vörösök következő meccsén, a West Ham United ellen 5–1-re megnyert Ligakupa-elődöntőn a remeklő Szoboszlai bombagólja nyitotta meg a találatok sorát...
Mekkora gól! Szoboszlai hatalmas bombával sokkolta a Unitedet! – VIDEÓ!
**********
Y, mint You'll Never Walk Alone:
A Liverpool legendás indulója, amelynek legfőbb üzenete: sohasem maradsz egyedül.
„Kívülről lehet, hogy egyszerűnek tűnt, és most, hogy jól beilleszkedtem, azt hiszik, hogy egyszerű volt, de valójában sosem volt az...”
– a magyar válogatott csapatkapitánya elárulta, kellett neki két-három hét, amíg befogadták az új csapatában, és ehhez nagyon kellett számára az első felkészülési mérkőzés, utána már mindent jól ment.
A 23 esztendős játékos nagyon hamar közeli barátságba került a csapatkapitány-helyettessel, a Liverpoolnál nevelkedett Trent Alexander-Arnolddal.
„Két év van köztünk, szóval életkorkülönbség sincs annyira és hasonló a gondolkodásmódja, mint az enyém a pályán és azon kívül is. Jól megértjük egymást. Ő is elmondta, hogy aki tud focizni, érti a játékot és ennek született, azzal megérteted magad. Vele volt az első olyan, hogy menjünk el Manchesterbe vacsorázni vagy csavarogni ide-oda, aztán jóban lettünk, van, hogy átjön, van, hogy én megyek át”
***********
Z, mint zárszó:
Zárszó? Korai lenne még, elvégre, csak most kezdődött...
***********
Zs, mint Zsolt:
Szoboszlai Zsolt, Dominik édesapja.
A Liverpool labdarúgója így beszélt a Főnix-Gold FC-t megalapító szülőről, aki korábban maga is NBI-es focista volt és immár két évtizede dolgozik edzőként:
„Nagyon sok ember ugyanolyan elánnal edzett a Főnixnél, ahogy én, lehet nem olyan sokat, de ugyanúgy apa volt edzőjük, ugyanúgy foglalkozott velük is, de velem sokkal szigorúbb volt. Ha én egy kis dolgot is elrontottam, már szólt, ha valaki más hibázott egy kicsit, nem mondott semmit. Ezt sokszor igazságtalannak éreztem, tizenkét éves fejjel nem értettem, miért csinálja, volt, hogy gyűlöltem, de most már felnőtt fejjel tudom, miért így járt el”
– fogalmazott Szoboszlai Dominik:
„Kitűztünk egy célt, ő is a legmagasabb polcra tett engem és én is odatettem magamat, mert hittem neki, ezért így nőttem fel. Emiatt tudtam eljönni idáig, ahol vagyok, mert ez volt a mindset (gondolkodásmód – a szerk.), mindent beleraktam, mindent háttérbe szorítottam, csak a foci, csak az edzés, csak a munka”.
A magyar válogatott csapatkapitánya elárulta, hogy karrierje során nem sokszor dicsérte meg édesapja, nehogy elbízza magát. A 23 éves játékos azonban hozzátette, hogy nagyon közel áll édesapjához, minden mérkőzés után beszélnek telefonon.
Egy másik interjúban pedig így vallott:
„Apu mindig többet követelt tőlem, mint a többiektől, olykor a többi szülő kérdezgette is tőle, hogy miért bánik olyan keményen a fiával. Ő rendre azt felelte, hogy idővel mindez kifizetődik. Azért csinálta mindezt, mert azt akarta, hogy én legyek a legjobb, most pedig már értem, hogy mit miért tett. Közel állunk ahhoz, amit megálmodtunk. A Liverpoolban futballozhatok a magyar válogatott csapatkapitányaként. A lehetetlent céloztuk meg, és valóra váltottuk”.

