Messi beismerte, hogy már jó ideje küszködik sérüléssel

Hozzászólások()
Getty Images
Az argentin klasszis elővigyázatosságból hagyta ki az olaszok elleni meccset.

Lionel Messi csak a lelátóról nézhette végig, ahogy az argentin válogatott Manchesterben 2-0-ra legyőzte az olasz csapatot. A Barcelona klasszisa sérülés miatt volt kénytelen kihagyni a találkozót.

Messi idén is kirobbanó formában van: az utóbbi 6 mérkőzésén 8 alkalommal szerzett gólt, és összesen már 35 találatnál jár a szezon során. Ez a teljesítmény már csak azért kis megsüvegelendő, mert a játékos saját bevallása szerint már egy ideje sérülten kénytelen pályára lépni.

- Már egy ideje küzdök ezzel a sérüléssel. Mindig játszani akarok, de a világbajnokságig még hosszú út vezet. Végül emiatt úgy döntöttünk, hogy ezt a meccset kihagyom, de remélhetőleg Spanyolország ellen már ott lehetek a pályán - nyilatkozta Messi a TyC Sportsnak.

Jorge Sampaoli, az argentin csapat szövetségi kapitány a mérkőzés után szintén megerősítette, hogy elővigyázatoságból döntöttek úgy, hogy Messi nem fog szóhoz jutni:

- Úgy terveztük, hogy Messi ott lesz a kezdőcsapatban, de aztán jött egy sérülés ami miatt inkább azt preferáltuk, hogy hagyja ki ezt a meccset.

A cikk lejjebb folytatódik

A dél-amerikai együttes végül Messi nélkül is győzedelmeskedni tudott. A két gólos győzelem során Manuel Lanzini és Ever Banega volt eredményes.

Kattints ide, látogass el a Goal Magyarország Facebook oldalára, és kövesd velünk ott is a focivilág legfrissebb eseményeit!

Lionel Messi Argentina

Bezárás