Az Újpest múlt héten menesztette Milos Kruscsicsot, és újra Nebojsa Vignjevics lett a csapat edzője, azonban az elbocsátott szerb edző sem sokáig maradhat csapat nélkül, ugyanis a Sportal információi szerint a Kisvárda jelentheti be őt új vezetőedzőjeként.
A forrás úgy értesült, hogy a Kisvárda még a hétői napon bejelentheti új edzőjét.
Kruscsics tavaly januárban vette át az Újpest irányítását, 46 meccsen irányította az együttest, amelyeken a mérlege éppen csak, de a pozitív oldalra billen (19 győzelem, 9 döntetlen, 18 vereség).
A tavaly története legjobb NB I-es eredményét elérve a második helyen végző Kisvárda sokáig az aktuális idényben is előkelő helyen állt, azonban mivel az utolsó tíz fordulóban csak egyetlen meccset tudott megnyerni, a szabolcsi gárda visszacsúszott a hatodik helyre. Ugyanakkor még így is csak három pontra vannak a dobogótól.
A Kisvárda teljes edzői stábja lemondott a tavaly októberi, Újpest elleni 4-0-s vereség után, azonban Révész Attila klubelnök nem fogadta el, így azóta is Török László és Erős Gábor irányította a csapatot.
FRISSÍTÉS!
Röviddel a sajtóhírek megjelenését követően a Kisvárda hivatalosan bejelentette Milos Kruscsics érkezését. A hivatalos honlapon kiemelték, hogy a csapat hétfő délutáni edzését már az új tréner tartja, a bemutatkozó mérkőzése a szombati, Puskás Akadémia elleni hazai bajnoki lesz.

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.
Ez is érdekelhet
- Komoly büntetést kaphat az RB Leipzigtől a távozóban lévő Szoboszlai!
- Drasztikus változás Fehérváron, kiszállt a MOL a csapat támogatásából
- A legrégebbi olasz stadion két rivális kultikus otthona
- Cristiano Ronaldo döntött a folytatásról
- Szurkolók támadtak az El-döntő bírójára a budapesti reptéren - Videó!