magyar_valogatott_edzesMLSZ

Megkezdtük a felkészülést a lettek ellen

Az mlsz.hu arról írt, hogy vasárnap kora délután érkeztek meg az első játékosok Telkibe, a férfi A-válogatott edzőtáborába. Az ebéden még csak 8 játékos vett részt, a délutáni edzésre azonban megérkezett a légiósok közül Elek Ákos, Nagy Ádám és Kádár Tamás is. A Videoton FC és a Ferencváros játékosai - akárcsak a még meg nem érkezett légiósok - hétfőn csatlakoznak a kerethe.

Vasárnap délután - szokás szerint - két csoportban tréningeztek a játékosok. Akik a hétvégén pályára léptek, regenerációs edzésen vettek részt, míg a többieknek teljes értékű edzést vezényelt a Bernd Storck vezette szakmai stáb. Előbbi csoportban ott volt Pintér Ádám is, akinek pár napja született meg a kislánya, így érthető módon extra motiváltan érkezett meg Telkibe.

A keret tagjai hétfő délelőtt egyéni edzésmunkát végeznek majd, hétfő este pedig már a teljes keret együtt tréningezik. 

Nem csak a mieink kezdték meg a felkészülést, hanem a soron következő ellenfél, a lett válogatott is, melynek immáron teljes a kerete. Aleksandrs Starkovs szövetségi kapitány korábban egy fővel kisebb keretet állított össze, melyet ma Daniils Ulimbasevsszel egészített ki. A középpályás eddig nem lépett pályára hazája nemzeti együttesében, igaz tavaly júniusban tagja volt a Hollandia elleni keretnek. Most azonban úgy tűnik, jó formában van, ugyanis csapata, a lett RFS az ő két góljával nyert a hétvégén az FK Ventspils elleni bajnokin 2-1-re.

Hirdetés