A walesi The New Saints 5–0-s kiütésével debütált tétmérkőzésen a Ferencváros kispadján a nyáron érkezett vezetőedző, a holland Pascal Jansen, aki szerint azonban még nem dőlt el a továbbjutás a Bajnokok Ligája-selejtezős párharcban.

„Még nem dőlt el a továbbjutás, ez még csak az első meccs volt. Jó előny az ötgólos különbség, de Walesben kell befejeznünk a munkát”
– intett óvatosságra a holland szakember a lefújást követően.
A találkozó ötödik gólját az a Marquinhos szerezte, akit az elmúlt hetekben több orosz klubbal, köztük a Lokomotiv Moszkvával is szóba hoztak. A gól után a 24 éves szélső ünneplése a szokottnál érzelmesebbre sikerült, hiszen a mezét is levette. A Nemzeti Sport kérdésére Jansen elmondta, hogy bízik benne, hogy nem ez volt a támadó utolsó mérkőzése zöld-fehérben:
Marquinhos tizenegyesből szerzett gólt: mit gondol a mezlevétele arra utalt, hogy ezen a mérkőzésen búcsúzott el a Ferencvárostól?
Bízom benne, hogy nem! Én a vezetőedző vagyok, a pályán zajló eseményekért felelek, míg a klubnál vannak, akik a játékosok karrierjéért. A párharcra visszakanyarodva: jól állunk, hiszen kapott gól nélkül arattunk nagy különbségű győzelmet, de még nem végeztünk a munkával, vár ránk a második felvonás. Most a regenerálódásra összpontosítunk, és ha továbbjutottunk, akkor foglalkozunk a következő mérkőzéssel – zárta szavait a Ferencváros bemutatkozó vezetőedzője.

