A felvidéki származású Hornyák Zsolt magyar-szlovák kettős állampolgár lett - számolt be róla a Puskás Akadémia hivatalos honlapja. A felcsútiak vezetőedzőjének ünnepélyes állampolgári eskü-, illetve fogadalomtételére október 3-án került sor a Puskás Akadémia Sport- és Konferenciaközpontjában.

Hornyák Zsolt Párkányban született, labdarúgóként négy Szlovák Kupa-győzelem mellett egy csehszlovák, valamint öt szlovák bajnoki címet szerzett három különböző csapat színeiben, s bemutatkozhatott a szlovák válogatottban is. Játékoskarrierje során megfordult Oroszországban, illetve Cipruson is, végül Csehországból vonult vissza.
Vezetőedzői pályafutása Örményországban vette kezdetét a 2010-es évek elején, örmény bajnoki címet és két Szuperkupát is nyert Jerevánban. Rövid ideig dolgozott Máltán és Oroszországban, majd 2019-ben a cseh Slovan Liberectől tette át székhelyét Magyarországra.
A Puskás Akadémia csapatát eddig összesen 206 tétmérkőzésen irányította, ezzel ő az NB I leghosszabb ideje regnáló edzője. Érkezése óta az együttes nem végzett a negyedik helynél rosszabb pozícióban az OTP Bank Ligában, az elmúlt öt szezonban három bronzérmet és egy ezüstérmet szereztek.

