Észtek elleni barátságos mérkőzéssel hangolódott a magyar válogatott a Bulgária elleni Európa Bajnokság-selejtező mérkőzésére. A klubjánál jegeltetett Ádám Martin megszerezte válogatottbeli első gólját.
A kezdő sípszó után a magyar válogatott vette át az irányítást, így már a harmadik percben Szoboszlai Dominik emelt a 16-oson belülre, de Bolla Bendegúzt megelőzte Kuusk.
Az észt válogatott meglepte a Marco Rossi vezeteőedző csapatát a sok és mély letámadásával. A kezdeti magyar lendület után az észtek is könnyen jutottak el Dibusz Dénes kapujáig.
A 16. percben Shein remek kiugratása után elvitte Willy Orbán mellett Sappinen a labdát, majd az ötös jobb sarka elől jobbal kapura lőtt, de jobbra vetődve védett Dibusz.
Első kaput eltaláló magyar lövésre húsz percet kellett várni, ekkor Sallai bal oldalról jobblábbal lőtt, azonban Hein védeni tudott. Ezután többször is Ádám Martint keresték labdával, de egyetlen alkalommal sem volt eredményes a befejezés.
A 38. percig kellett várni az első találatra, azonban ezt hosszas videóbírózás után elvették. Vécsei Bálint remek, lapos indítását Bolla felvarrta jobbal az ötös környékéről a rövid felső sarokba. Mint kiderült Bolla pár milliméterrel lesen helyezkedett, így érvénytelen gól született.
De ami késett nem múlott: a félidő vége előtt Szoboszlai bal oldali szögletét Kalmár jobbal a kapu elé lőtte középről, majd Ádám az ötös bal sarkáról a kapu jobb alsó sarkába fejelte a labdát két védő között. 1-0
A második félidőben már szinte csak a magyar válogatott irányított. Szoboszlainak és a becserélt Kleinheislernek is volt egy-egy távoli lövése a 66. percben, azonban ezekből sem született gól.
Aztán jött a mérkőzés talán legérdekesebb jelenete: Kerkez Milos harcolt ki büntetőt, amit Szoboszlai és Sallai a „kő-papír-olló” játékkal döntött el, hogy ki rúg majd. Utóbbi nyert, így ő végezhetett el tizenegyest. Borzalmasan elvégzett büntető volt, félmagasan a kapu jobb oldalába, így a jó formában lévő Hein védeni tudott.
A mérkőzés végefele a Szoboszlai helyére becserélt Csoboth Kevin is megvillant, de lövését szintén az észt kapus hárította. Az utolsó percekben beszorították a vendégek a magyar válogatottat Dibusz kapuja elé, azonban a mérkőzés 1-0-val végződött.
Folytatás vasárnap élesben az Európa Bajnokság-selejtező mérkőzésén Bulgária ellen a Puskás Arénában.

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.

