Több európai top-klub is figyelemmel kíséri Harry Kane helyzetét, akinek már csak 12 hónap van hátra a szerződéséből a Tottenham Hotspur-nél. Két klub volt a legelőnyösebb helyzetben - a Manchester United és a Bayern München.
Az említett klubok támadót keresnek az átigazolási piacon és Harry Kane kiváló opció lehet a csatársor megerősítésére. A Vörös Ördögök még nem tette ajánlatot a 29 éves angol támadóért, azonban a bajorok már megtették az első lépést.
A Bayern München első 60 millió fontot érő ajánlát elutasította a Spurs, de a bajorok nem adják fel ilyen könnyen. A német bajnok vezetőedzője Thomas Tuchel már közelről megismerhette Kane képességeit, hiszen a Chelsea trénereként többször is szembennéztek egymással. A német szakember a héten Londonba utazott, hogy személyesen győzze meg Harry Kane-t a váltásról, írja a Bild.
Tuchel Kane-nel a csatár londoni házában találkozott, így igen sok mindent kitárgyalhattak a felek. A német edző azzal próbálta meggyőzni az angol válogatott csapatkapitányát, hogy a Bayern Münchennél Bajnokok Ligáját nyerő keretet próbálnak meg kialakítani. BL-győzelem hívó szó lehet Kane számára.
A Spurs elnöke, Daniel Levy szívesebben adná el egy Premier League-en kívüli csapatnak az 29 éves csatárt, így a Bayern előnyös helyzetben van. A Daily Mail információi szerint a bajorok már a második ajánlatot készítik elő.



