Vasárnap este a Chelsea FC hivatalosan bejelentette, hogy elválnak a csapat és Graham Potter menedzser útjai.
A londoni kékek mindössze a 11. helyen állnak a Premier League tabelláján, a szombati, Aston Villa ellen 2-0-ás vereség volt az utolsó csepp a pohárban.
"A Chelsea FC köszöni Grahamnek az erőfeszítéseket és minden jót kíván neki a jövőben" - áll a klub közleményében.
Graham Potter szeptemberben vette át a csapat irányítását, miután menesztették Thomas Tuchelt és Lőw Zsoltot, 38 tétmeccsen ült a csapat kispadján, ezeken 17 győzelem, 9 döntetlen és 12 vereség a mérlege.
Az utód
Az angol tréner menesztése után természetesen azonnal elindultak a találgatások, ki is lehet a nyugat-londoniak következő vezetőedzője.
Fabrizio Romano szerint a Bayern München alig egy hete kirúgott edzője, Julian Nagelsmann Todd Boehly-ék első számú célpontja, de Mauricio Pochettino és Luis Enrique neve is felmerült, mint lehetséges opció.
A Chelsea szurkolók egy jelentős csoportja szerint viszont José Mourinhót kellene visszahozni egykori sikerei helyszínére, hogy a klub visszanyerje rég elvesztett identitását.
A 60 éves szakember korábban már kétszer ült a Kékek kispadján, első, 2004 júniusától 2007 szeptemberéig tartó időszakában kétszer nyerte meg az angol bajnoki címet, valamint az FA Kupát, Ligakupát (kétszer) és a Community Shieldet is elhódította. A portugál második, 2013 júniusától 2015 decemberéig tartó regnálása során harmadszor is megnyerte a Premier League-et, és újabb Ligakupa-sikert aratott.
Arról egyelőre nincsenek információnk, hogy a vezetőség meghallgatja-e a szurkolók kérését, ami biztos, hogy Mourinho jelenleg az AS Roma vezetőedzője, szerződése pedig 2024 nyaráig köti az olasz fővárosba.
Forrás: The Sun

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.



