A Nemzeti Sport elérte a két játékos ügynökét, a korábban Miskolcon védő Ivan Radost. Az ügynök elmondta, mindkét játékossal sikerült beszélni a nap folyamán, és biztonságban vannak: “Koszta Márkkal és Gera Dániellel is beszéltem ma. Mind a ketten kaptak már értesítést a bombázásokról. Nincs pánik, de bizonytalan a helyzet” - mondta el Rados.
Gera Dániel az iráni első osztályban szereplő Perszepolisz futballistája, ahová télen igazolt a DVTK-tól. Vele kapcsolatban képviselője elmondta, ügyfele jelenleg az iráni fővárosban, az egyik kiemelt célpontnak számító Teheránban tartózkodik: “Gera Dániel egy teheráni szállodában várja a híreket, egyelőre arról kapott tájékoztatást, hogy az Iránt érő támadások kizárólag katonai célpontokra irányulnak”.
Koszta Márk az izraeli Hapoel Petah Tikva együttesében szerepel, és a csapat holnapi meccse biztosan elmarad Rados szerint: “Koszta Márk a Hapoel Petah Tikvával holnap léphetne pályára a bajnokságban a Hapoel Tel-Aviv elleni hazai meccsen, de egyelőre kérdéses, hogy megrendezik-e a mérkőzést, mindenesetre a csapat mai edzése elmarad”.
Ha bővebben érdekel a futball szenvedélye és minden háttértörténete, látogass el a Bunteto.com oldalára, mely Magyarország egyik legmélyebb hangja.
A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! |

