Dárdai Pál szerint elég vezéregyéniség van a Hertha BSC labdarúgócsapatában ahhoz, hogy kiharcolják a bennmaradást a német labdarúgó-bajnokság élvonalában.
A vasárnap kinevezett magyar szakember erről csütörtöki sajtótájékoztatóján beszélt a berlini Olimpiai Stadionban.
„Nem egy vagy két, hanem hat-hét vezéregyéniség van” – mondta a 47 éves tréner, aki immár harmadszor ült le a jelenleg sereghajtó fővárosiak kispadjára. A Hertha szombaton a Werder Brement fogadja telt ház, közel 75 ezer néző előtt. Erre legutóbb januárban volt példa, amikor az Union Berlint fogadta a csapat.
„Ez az erősségünk. Ha a játékosok ezt érzik, akkor meg tudjuk csinálni” – idézi Dárdait az MTI, hozzátéve, hogy többekkel már beszélt négyszemközt, és a „vezérekkel” közösen is akar egyeztetni.
A Bundesliga-idényből még hat forduló van hátra, a Hertha BSC lemaradása két pont az osztályozós helytől.
Az első napok tapasztalatairól Dárdai Pál azt mondta, hogy a játékosoknak a párharcokban és fejelésben kell javulniuk és abban is, hogy ne hagyjanak akkora területet az ellenfélnek, mint eddig. Hogy milyen rendszerben küldi majd pályára a csapatot, arról a vezetőedző nem beszélt.
„Mindegy, mit csinálunk, a lényeg, hogy együtt csináljuk. Nem védekezhet három játékos előre, három pedig hátra, mert akkor túl nagy lesz a távolság közöttük” – mondta.
A korábbi magyar szövetségi kapitányra – aki játékosként 286 bajnoki mérkőzéssel klubrekorder a Herthánál – a csapat megmentőjeként tekintenek a szurkolók. A felnőttcsapatot 2015 februárja és 2019 nyara, majd 2021 januárja és novembere között irányította, kétszer is megmentve a kieséstől.
Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.