A Zalaegerszegi TE vasárnap délután hivatalos honlapján jelentette be, hogy távozik a klubtól Boér Gábor vezetőedző.
Boér Gábor április 24-el vette át a vezetőedzői szerepet a zalai NB I-es csapatnál, akkor Lendváról, a ZTE testvéregyüttesétől helyezte át székhelyét ismét Zalaegerszegre.
A tavalyi szezonban igen jól sikerült a klubváltás, hiszen sikeres párharcot vívott meg a Budafoki MTE ellen a Magyar Kupa-döntőben, így első sikerét is elkönyvelhette a zalai csapattal.
A kupa-döntőben elért sikerére alapozva szerződést hosszabbítottak Boérral, azonban a gyenge szezonkezdet miatt pozíciója megongott a kispadon. A 2023/24-es szezon nem a várakozásoknak megfelelően indult, az NB I-ben 13 fordulót követően a 10. helyen áll a csapat, mindössze egy pontra a kieső zónától.
Az MTK elleni vereséget követően Boér Gábor felajánlotta, hogy távozik a ZTE FC vezetőedzői pozíciójából, amit a vezetőség elfogadott.
A ZTE az alábbi szavakkal búcsúzott edzőjüktől:
Gábor odaadó, alázatos munkáját ezúton is köszönjük, további pályafutásához sok sikert kívánunk!
Arról, hogy ki veheti át a Zalaegerszeg kispadját, jelenleg nincs információ.
Érdekesség, hogy a héten az a Mátyus János is felmondott a Kisvárdánál, aki ellen vívta a Magyar Kupa-döntőt. Akkor a magyar szakember még a Budafok kispadját koptatta.

