A Puskás Akadémia a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtették az FC Koper egykori jobb oldali védőjét, a felcsúti csapatnál eddig próbajátékon szereplő Ivor Horvatot.
A 25 éves, zágrábi születésű labdarúgó a Dinamo Zagrebben nevelkedett, de megfordult a szintén fővárosi Lokomotivában, az NK Istrában, a Luckóban is, utolsó klubja a szlovén első osztályú FC Koper volt.
Az egyszeres horvát U20-as válogatott játékos hazája élvonalában ötvenegy, a szlovén Prva Ligában harminckét összecsapáson lépett pályára, ezeken a találkozókon két gólt szerzett.
- Már több mint két hete a csapattal edzem, és nagyon örülök, hogy sikerült megállapodnunk. Hatalmas lehetőség ez számomra, a tréningeken kívül a pályán is száz százalékot akarok nyújtani. Természetesen Pintér Attila személye is komolyan motivált abban, hogy a Puskás Akadémiához igazoljak. Nagyszerű játékos volt, és ugyanolyan jó tréner. Fantasztikus edzéseket tart, és a klub is a legjobb körülményeket teremti meg a futballistáknak, akik nagyon jó labdarúgók - fogalmazott az aláírást követően Horvat a klub honlapjának.
pfla.hu

