Bruno Fernandes Kevin De Bruyne Thierry HenryGetty/GOAL

Henry nekiment Bruno Fernandes rekordjának: „Ez nem assziszt”

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Bruno Fernandes történelmet írt a Premier League-ben, amikor megszerezte idénybeli 21. asszisztját, amellyel megdöntötte Thierry Henry és Kevin De Bruyne korábbi rekordját. A Manchester United középpályásának teljesítménye azonban korántsem váltott ki osztatlan elismerést.

A vitát a Brighton elleni mérkőzés egyik jelenete robbantotta ki. Patrick Dorgu fejesét Bruno Fernandes beadása előzte meg, a labda azonban a kapufáról kifelé pattant, majd Bart Verbruggen kapusról került a hálóba. Sokan úgy vélik, az esetet inkább öngólnak kellett volna elkönyvelni, ami automatikusan elvette volna Fernandes gólpasszát.

A GOAL angol nyelvű cikkében megjelentek szerint, Henry rendkívül élesen reagált a történtekre, és egyértelművé tette, hogy szerinte az ominózus jelenet semmiképpen sem nevezhető gólpassznak.

„Mindig azt mondom, hogy az embereknek rendesen el kellene járniuk futballakadémiára, mert ha nagyon figyelmesen megnézed azt a gólt, az semmiképpen sem assziszt.”

A francia legenda szerint a labda már kifelé tartott, amikor a kapus érintése után a hálóba jutott.

„A labda eltalálja a kapufát, már kifelé jön, aztán a kapusról bemegy. Számomra ez öngól. Nem értem, ezt hogyan lehet Bruno gólpasszának adni.”

Henry még tovább ment, és odaszúrt a Premier League döntéshozóinak is.

„Talán a Premier League azt akarja, hogy minden úgy alakuljon, hogy megdőljön a rekordom, mert ha valaki igazán érti a futballt, az tudja, hogy ez soha nem assziszt.”

Az Arsenal legendája saját rekordját is felemlegette, összehasonlítva azt a jelenlegi helyzettel.

„Az én időmben 20 gólpasszal trófeákat nyertem. Most valakinek van „21 asszisztja” trófea nélkül, és mindenki úgy tesz, mintha történelmet írt volna. Ez szégyen, egy abszolút gyalázat.”

A vitába bekapcsolódott a korábbi PGMOL-főnök (Professional Game Match Officials Limited  vagyis az angol hivatásos labdarúgás játékvezetői testületének és irányító szervének egykori vezetője) és ex-FIFA-játékvezető, Keith Hackett is. Szerinte a Premier League várhatóan nem fogja megváltoztatni a döntést.

„A Premier League nem akarja kinyitni ezt a Pandora-szelencét.”

Hackett úgy véli, a gólpasszok elbírálása nem olyan részletes folyamat alapján történik, mint a gólok hitelesítése, ezért szerinte a liga inkább fenntartja az eredeti ítéletet.

A Premier League Goal Accreditation Panel – a gólhitelesítő bizottság egy független szakértői testület, amely a vitatott gólok (pl. megpattanó lövések vagy öngólgyanús esetek) hivatalos gólszerzőjét határozza meg a mérkőzések után – végül hivatalosan is Patrick Dorgu góljának ítélte az esetet, így Fernandes neve mellett maradt a rekordot jelentő 21. assziszt. Az Opta és a liga álláspontja szerint a labda a kapus érintése nélkül is a kapuba tartott.

A rekord körüli vita továbbra is megosztja az angol futballközeget. Egyesek szerint Fernandes teljesítménye történelmi jelentőségű, míg mások úgy vélik, Henry és De Bruyne rekordja nagyobb értékkel bírt, különösen a megszerzett trófeák és a játék összképe miatt.


Ha bővebben érdekel a futball szenvedélye és minden háttértörténete, látogass el a Bunteto.com oldalára, mely Magyarország egyik legmélyebb hangja.

Google News 

A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! 

TippmixPro banner

Hirdetés

TETSZETT EZ A TÖRTÉNET?

Add hozzá a GOAL-t a Google fiókodhoz, hogy minél gyorsabban értesülj a legfrissebb híreinkről.

Kövesd a GOAL-t a Google-on