Unibet

Grealish és Kane Guardiola első számú célpontjai a nyáron

Nyerj 35 millió forintot rossz tippekkel az Unibet Eb-játékán! Regisztrálj most!

A Manchester City is beszáll a Jack Grealishért folytatott harcba – értesült az ESPN. Pep Guardiola korábban már többször is elmondta, hogy mekkora csodálója az angol középpályás játékának, és annak ellenére, hogy támadó középpályás poszton rendelkezésére áll számára De Bruyne, Foden, Mahrez, Sterling és Bernardo Silva is, mindenképp le szeretné igazolni az angol válogatott játékost. Guardiola szerint Grealish egy olyan extra pluszt adhat a csapatnak, amely a Bajnokok Ligája megnyeréséhez szükséges. Az Aston Villa pedig akár bele is mehet legjobbjának elengedésébe, hiszen közel állnak hozzá, hogy megszerezzék 33 millió fontért a Norwichtól Emiliano Buendiát, aki akár át is veheti Grealish szerepét a birminghami csapatnál. 

Az ESPN szerint Jack Grealish leigazolása legalább akkora prioritást élvez a Manchester Citynél, mint Harry Kane megszerzése, és sajtóhírek szerint mindkét játékosért a városi rivális Manchester Uniteddal kell majd megküzdeniük. Kane egyértelműen a nyáron a Barcelonába távozó Sergio Agüero helyére érkezne, az angol válogatott csapatkapitánya már többször is jelezte távozási szándékát klubjának a Tottenhamnek.

unibet

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.

Éredemes fogadn a magyar–ír meccsre, mert a hazai győzelem (2,45), a döntetlen (3,05) és a vendégsiker (3,25) is jól fizet.

Unibet
Hirdetés