Real Madrid Al Hilal BenzemaGetty

Gólzáporos döntő után Klubvilágbajnok a Real Madrid

Fogadj 20-szoros szorzóval a Super Bowl-ra, és szerezd meg a 20 ezer forintos bónuszt is! (x)

A Real Madrid az ötödik klubvilágbajnoki címét nyerte meg, miután 5-3-ra legyőzte az Al-Hilal-t.

A Real Madridon érződött, hogy már a mérkőzés elején minél hamarabb el szerette volna megszerezni a vezetéstí ezért ők uralták az első perceket. A 8. percben még nagy helyzet után nem sikerült a gólszerzés, de öt perccel később Benzema kiváló ütempassza után Vinícius Jr. az ötös bal sarka elől jobbal a kapu közepébe lő. A kapus bal sarkáról pattan félmagasan a kapuba a labda.

A 19. percben máris kettővel vezettek a királyiak. Fréderico Valverde kissé jobbról, tíz méterről jobbal a kapu közepébe lő. Modric jobb oldali beívelését a kapus rossz helyre ütötte, a dél-koreai Dzsang Hjun Szu pedig az ellenfél elé ütötte a labdát. A lapos lövésbe al-Bulaihi is beleért az ötös jobb sarkán, meg a kapus jobb lábán is megpattant a labda.

A 26. percben Mohamed Kanno indította tökéletesen Moussa Marega-t, aki tökéletesen lőtte el a labdát Andriy Lunin mellett.

Az első játékrészben még a Madridnak volt több lehetpsége, de ezek közül egyet sem tudott már gólra váltani.

Vínicius laposan adta be a labdát a bal oldalról Karim Benzemanak az 54. percben, aki nem hibázott és újra kétgólosra növelte a Real előnyét.

Négy perccel később megint egy oldalt végigvitt támadásnál Carvajal jobbról laposan remekül ad be középre, Valverde pedig a hosszú felső sarokba pörgette a labdát négy méterről.

A 64. percben még felvillant az esély az Al-Hilal számára is, hiszen Luciano Vietto emelte át a labdát a kifutó Lunin felett, 4-2-re módosítva az állást.

A 69. percben egy védelmi hiba után Vinícius duplázott a mérkőzésen. Tíz perccel a rendes játékidő vége előtt Vietto jobbal az üres kapuba lőtt, miután Nacho elesett előtte, Camavinga meg lemaradt róla. Ez a gól végül beállította a végeredményt.

A Real Madrid 2014, 2016, 2017, 2018 után ötödjére hódította el a címet.

unibet

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.

A Real Madrid-Elche bajnokin a hazaiak győzelme 1.21, a döntetlen 7.50, a vendégsiker 14.00-szeres szorzóval fogadható. (x)

Unibet

Hirdetés
0