Az Inter kedden hivatalos honlapján jelentette be, hogy egy évre kölcsönvette Carlos Augustót a Monza együttesétől. A milánói kék-feketéknek a szezon végén opciós joguk lesz a 24 esztendős hátvéd megvételére.
Carlos Augusto hazájában, a Corinthians együttesében nevelkedett, majd 2020-ban 4,2 millió eurót adott érte a Monza.
A védelem bal oldalán és közepén, valamint a középpálya bal szélén is bevethető futballista az elmúlt szezonban 35 Serie A-találkozón lépett pályára, ezeken 6 gólt lőtt és 5 gólpasszt adott társainak.





