Feczkó MTKmtkbudapest.hu

Goal infó: Feczkó Tamás is esélyes az U21-es magyar válogatott kispadjára

A Goal információi szerint az MTK-tól néhány nappal ezelőtt menesztett Feczkó Tamás is esélyes az U21-es magyar válogatott szövetségi edzői pozíciójára.

Feczkót azt követően menesztette az MTK, hogy a jól sikerült őszi szezon után 2019-ben mindössze egyetlen bajnokit sikerült megnyernie a csapattal, és ennek köszönhetően már csak 6 pont választja el őket a kieső helyen álló Kisvárdától.

A 41 éves szakembert azonban értesüléseink szerint az MLSZ környékén többen is szívesen látnák az U21-es válogatott élén, ahol a januárban távozó Michael Boris helyét vehetné át.

A cikk lejjebb folytatódik

Az U21-es válogatott edzői pozíciója most azért is kiemelten fontos, mert 2021-ben Szlovéniával közösen hazánk rendezi a korosztályos Európa-bajnokságot, így a magyar csapat selejtezők nélkül, automatikus résztvevője a tornának.

Az ügyben megszólalt Kele János szakíró is, aki szerint Feczkó lenne a megfelelő választás arra, hogy a többek között Szoboszlai Dominik neve által fémjelzett geneációt felkészítse a nagy eseményére.

Kattints ide, látogass el a Goal Magyarország Facebook oldalára, és kövesd velünk ott is a focivilág legfrissebb eseményeit!

Hirdetés