Mint ismert, az AC Milan együttese menesztette Marco Giampaolót 7 bajnoki fordulót követően, hiszen a gárda mindössze 9 pontot gyűjtött ezeken a találkozókon.
A klub ezzel rekordot döntött, hiszen az olasz szakember mindössze 111 napot tölthetett a csapat élén.
A kérdés joggal vetődhetett fel az emberben: milyen okok vezettek ahhoz, hogy Giampaolo nem tudott sikeres lenni a Milannál?
1. A formáció
Giampaolo a nyári felkészülési mérkőzéseken előszeretettel használta a 4-3-1-2-es felállást, amit korábban a Sampdoriánál is alkalmazott. A felkészülés alatt olyan csapatokkal játszott a Milan, mint a Benfica, a Manchester United vagy a Bayern München. Győznie azonban csak a koszovói bajnok Feronikeli ellen sikerült, 2-0 arányban.
Következő mérkőzés
A többi mérkőzésen ugyan megvoltak a lehetőségei a csapatnak a gólszerzésre, de nem mindig éltek vele, így az 5 találkozóból csak 2 alkalommal sikerült megrezdíteniük a hálót, a Manchester United és az imént említett Feronikeli ellen.
Ezt még el lehetett neki nézni, hiszen nagy részben olyan csapatokkal találkoztak, amelyek előrébb tartanak a csapatépítés terén. Az első bökkenő ott jött ki, amikor az Udinese elleni bajnokin a csapatnak egy kaput eltaláló lövése sem volt, és simán kikaptak 1-0-ra. Giampaolo ekkor úgy döntött, hogy a következő bajnokira formációt vált, így gyakorlatilag a felkészülés alatti "összeszokottságot" és automatizmusokat dobja a kukába.
A Verona és a Brescia ellen is kínkeservesen, 1-0-ra tudott nyerni a Milan, az együttesnél korábban jellemző "karácsonyfa-alakzattal" (azt azért halkan megjegyezném, hogy fényév távolságra volt ez a felálllás a jól megszokott Dida - Cafú, Nesta, Maldini, Kaladze - Gattuso, Pirlo, Ambrosini - Kaká, Seedorf - Inzaghi 11-től).
Ezzel a 6 ponttal kis lélegzetvételhez jutott a Milan, és következhetett a városi derbi az Inter ellen. A csapatnak itt is megvolt a lehetősége arra, hogy magához ragadja az előnyt, de nem sikerült, így az Inter bedarálta, és a második félidőben esélyt sem adott a Rossonerinek.
A Torino elleni hétközi fordulóban 70 percig úgy nézett ki, hogy ezek után váltani tud Giampaolo, és Leao sziporkázó játéka elég lesz ahhoz, hogy kilábaljanak a gödörből. Azonban ez nem sikerült, mert a meglévő helyzeteket kihagyták a játékosok, és az 1 gólos előnyt néhány perc alatt megfordította Andrea Belotti, így újra pont nélkül maradt a Milan.
A Fiorentina elleni mérkőzésen már feszült a húr Giampaolo körül, és azt is felfedezhettük, hogy a 4-3-2-1-es formáció már inkább a tavalyi évben megszokott 4-3-3-ra hajazott. A Montella vezette alakulat ugyanúgy, ahogy az Inter, lemosta a pályáról a hazaiakat, az egyetlen Milan-gól pedig Leao zsenialitásának volt köszönhető.
A Genoa elleni találkozón már végképp látszódott a csapaton, hogy elvesztek, és nincs az öltözőben egy olyan vezér, aki ki tudná őket innen rántani. Az első félidőt követően beállt a csapatba Paquéta (róla később) és Leao is, a tavaly is látott 4-3-3-as felállásban szerepelve. A csapat játéka egyből megváltozott, és habár egy könnyű síppal befújt büntetőnek és Reinának köszönhetően a Milannak sikerült megfordítania a találkozót, és megnyernie azt 2-1-re. Azt azért tegyük hozzá, hogy a 2 gólon kívül gyakorlatilag ép támadást nem tudott felépíteni a mérkőzésen a vendég csapat, ahogy ez már megfigyelhető volt a Fiorentina ellen is.
Getty Images
2. Játékospolitika.
Marco Giampaolo a formációváltások mellett a játékosok menedzselésével is vétett néhány hibát. Habár Suso és Calhanoglu statisztikailag ott volt az előző idényben a top játékosok között a kulcspasszokat és a remek átadásokat tekintve, ez azért történhetett így, mert rajtuk kívül a csapatból más nem tehette ezt meg. Giampaolo is elsősorban bennük bízott, és őket erőltette mérkőzésről mérkőzésre, pedig látszott, hogy egyikük sem tud ott lenni 100%-osan fejben. Ha bajban volt a csapat, akkor egyből ment a "passzolj Susóhoz" a jobb szélre - hiába volt akkor eredetileg trequartista pozícióban a spanyol -, és ennyi. Nem volt egy megálmodott terv vagy taktika arra az esetre, ha folyamatosan nyomás alatt kell tartani az ellenfelet.
Ahhoz sem volt vér a pucájában a szakembernek, hogy 1-1 mérkőzésen ne szerepeltesse a kezdőben Calhanoglut vagy Susót, és lehetőséget adjon az eurótízmilliókért igazolt Leaónak vagy Rebic-nek, vagy Paquétának. A brazil középpályás a Brescia ellen kapott egy félidőt Giampaolótól, majd hetekig nem volt pályán - ebben szerepet játszhatott egy kisebb sérülés is -, de a tréner nyilvánosan kimondta, hogy neki "túl brazil" Lucas, ezért nem tudja őt a pályán használni. Majd, mikor beállt a Genoa elleni találkozón, lendületet adott a játéknak és 10 percen belül adott Theo Hernándeznek egy szemfüles gólpasszt.
Véleményem szerint ez a két fő ok vezetett ahhoz, hogy végül rekordgyorsasággal bukott meg Marco Giampaolo a csapat élén. Az egy külön cikket érdemelne, hogy a kinevezése ki(k)nek a felelőssége. A legfontosabb tény az, hogy az új vezetőedző a legutóbb a Fiorentinát irányító Stefano Pioli lett.
Miért pont Piolira esett a vezetőség választása?
A top bajnokságokból alig ment le 7-8 forduló, így az elérhető szakemberek száma korlátozott. Az természetes volt, hogy Allegri és Mourinho nem fog leülni a csikócsapat kispadjára, mert a költségkeret nem megfelelő. Az egyetlen "álomopció" így Luciano Spalletti maradt a Milan-drukkereknek. Vele az egyetlen probléma az volt, hogy jelenleg még szerződésben áll az Interrel, annak ellenére, hogy a csapatot már Antonio Conte irányítja. Így egyezkednie kellett Marottával (az Inter igazgatója - a szerk.), aki nem fogadta el azt, hogy egy évi bérét kéri végkielégítésként, a Milan pedig nem volt hajlandó ezt az összeget kifizetni.
Amint erre a tényre fény derült, miszerint eurómilliókat kellene megmozgatnia a Rossonerinek, a figyelmük egyből Stefano Pioli felé fordult. Az 53 éves szakembernek már van tapasztalata egy top csapatnál, hiszen korábban 27 találkozón irányította az Inter együttesét. Pioli legnagyobb tette eddig edzőként az volt, hogy a Lazióval a 2014/2015-ös szezonban a harmadik helyen végzett a bajnokságban, ezzel kivívva az együttessel a BL-indulást.
Getty Images
Az úgynevezett "bónusz" vagy "extra" pedig az lehetett a szakember kapcsán, hogy korábban a legpreferáltabb formáció, amit a csapataival játszatott, az a 4-3-3 volt. Ha pedig megnézzük az elmúlt néhány év Milanját, akkor láthatjuk, hogy ez a felállás fekszik a csapatnak, erre van kialakítva a keret is. Pioli átlagos munkát végzett előző két állomáshelyén (az Internél 1,67 volt a pont/meccs átlaga, a Fiorentinánál pedig 1,43), valamint remek pontátlagokat ért el aktuális csapatainál a magasabban rangsorolt, vagyis a Milan közvetlen riválisaival szemben. Például a Napoli (1,36 pont / mérkőzés), az Atalanta (1,55 pont / mérkőzés), az Inter (1,07 pont / mérkőzés), a Torino (1,81 pont / mérkőzés). Ilyen szempontból sokkal jobb választásnak tűnik, mint az előző mesterek (Giampaolo, Gattuso és Montella).
Összevetve a lehetséges további elérhető opciókat a vezetőedzői posztra, mint Ranieri vagy Eusebio Di Francesco, a Milan vezetősége a legjobb választási lehetősége Pioli volt. Aztán, hogy végül mi sül ki a kinevezéséből, az a jövő zenéje...
acmilan.com
.jpeg?auto=webp&format=pjpg&width=640&quality=60)
.png?auto=webp&format=pjpg&width=640&quality=60)