Arsene Wenger Arsenal 2017Getty Images

Friss, hivatalos: hosszabbítottak Wengerrel

Az Arsenal annal ellenére megújította Arsene Wenger szerződését, hogy a csapat 20 év után először nem tudta magát kvalifikálni a Bajnokok Ligájára. Az Ágyúsok a múlt szombaton a Chelsea ellen aratott FA-kupa-sikerrel vigasztalódtak, és most, négy napra rá bejelentették az új megállapodást.

– Célunk továbbra is, hogy bajnokok legyünk, és nemzetközi trófeákat szerezzünk. A szurkolók, a játékosok a stáb, és a vezetőség mind ezt szeretné, és nem nyugszunk addig, amíg sikerre nem visszük az ügyünket. Ha valaki, akkor Arsene segíthet valóra váltani az álmainkat. Fantasztikus edzői mérleggel rendelkezik, és messzemenően élvezi a támogatásunkat" – áll az Arsenal honlapján publikált, a tulajdonos Stan Kroenke által jegyzett szerda délutáni közleményben, amely kiemeli, a klub nem kevesebb, mint 110 millió fontot költött erősítésekre tavaly nyáron.

Arsene Wengert boldoggá teszi, hogy folytathatja 1996 óta tartó londoni regnálását:
– Imádom ezt a klubot, optimizmussal, és kíváncsian tekintek a jövőbe. Építünk az erősségeinkre, és biztosítani a feltételeket a fejlődéshez azokon a területeken, amelyeken fejlődnünk kell. A keret erős, és talán sikerül még jobbá tennünk. Évről évre nagy kihívást jelent a Premier League-ben helytállni, de készen állunk ezekre a feladatokra - nyilatkozta a 67 éves sztáredző.

Arsene Wenger Arsenal 2017Getty Images
Hirdetés