Amint arról a GOAL is beszámolt, Conte ülhet le Olaszország válogatottjának kispadjára, amit egy korábbi nyilatkozatában De Laurentiis is támogatott. Akkor azt nyilatkozta a Napoli első embere, hogy elengedné a vezetőedzőt. Ugyanakkor most egészen másképp fogalmazott: reméli, Conte marad a nápolyiak vezetőedzője.
"Antonio Conte egy nagyon komoly ember. Szerződése van velem [ez 2027-ig érvényes - a szerk.]. Sosem hagyna el az utolsó pillanatban, mert azzal hatalmas gondot okozna a Napolinak.
Ha feláldozza magát azok után, hogy két év alatt összegyúrt ez rendkívül erős Napolit... ez az ő alkotása is. Szóval »megölné a saját babáját«, ha az utolsó pillanatban otthagyná a Napolit."
- állította az elnök, aki arról is beszélt, mi lesz akkor, ha Conte mégis távozik.
„Vagy… azonnal dönt, és azt mondja, hogy »Szeretnék menni«. Akkor áprilisban és májusban lesz időm találni valakit a helyére. Különben nem hiszem, hogy Conte valaha is elhagyná a Napolit.”
Bármit is hoz a jövő, Conte előtt egyelőre egy feladat áll, mégpedig, hogy a Bajnokok Ligájába juttassa a Napolit. Az együttes jelenleg 32 kör után 66 pontot gyűjtve második a Serie A-ban, sőt, még a kilencpontos előnnyel listavezető Inter is elérhető távolságban lehet a véghajrára.
Ha bővebben érdekel a futball szenvedélye és minden háttértörténete, látogass el a Bunteto.com oldalára, mely Magyarország egyik legmélyebb hangja.




