Pascal Jansen, a Ferencváros vezetőedzője szeretné, ha a Borac Bajna Luka elleni visszavágón is sokat birtokolnák a labdát, de több helyzetet alakítanának ki, mint az első mérkőzésen, összességében pedig azt nevezte a legfontosabbnak, hogy továbbjussanak az Európa-liga főtáblájára.
A Groupama Arénában rendezett múlt csütörtöki első mérkőzés gól nélküli döntetlennel zárult a selejtező negyedik fordulójában. Az idegenbeli találkozó előtti, szerdai sajtótájékoztatón a holland-angol kettős állampolgárságú edző úgy fogalmazott, lehet, hogy a hazaiaknak nagyon fontos a csütörtöki összecsapás, de nekik még fontosabb.
„Itt vagyunk az utolsó mérkőzésnél, melyen eldől, melyik csapat jut a ligaszakaszba. Azt hiszem, ők szeretnék ezt kiharcolni, de mi jobban szeretnénk"
– szögezte le.

Szóba került, hogy a nyári Európa-bajnokságon megsérült Varga Barnabás visszatérésével támadásban bővült a variációs lehetőség. Jansen ezzel kapcsolatban azt mondta, fontos játékosról van szó, szerencsére újra velük van, sokat segített az Újpest elleni rangadón és a Banja Luka elleni első mérkőzésen, de ahhoz hogy megközelítse csúcsformáját, több játékpercre és plusz edzésekre lesz szüksége.
Az első mérkőzést elemezve a vezetőedző kiemelte a hatvan százalék feletti labdabirtoklást, illetve azt, hogy négy lehetőséget alakítottak ki a gólszerzésre, de az ellenfél kapusa hatékonyan védett.
„Megpróbálunk több helyzetet teremteni, és jobban kell játszanunk, de a lényeg, hogy ott legyünk a pénteki sorsolásnál"
– hangoztatta.
Arra a kérdésre, ugyanarra számít-e a Bajna Lukától, mint az első összecsapáson, vagyis, hogy védekezni fog az ellenfél, úgy reagált: ez majd csütörtökön dől el, de a saját stratégiájuk ugyanaz lesz, labdabirtoklásra törekednek és támadni szeretnének.
A párharc győztese az Európa-liga főtáblájára jut, míg a vesztes a Konferencia-ligában folytatja szereplését. A csütörtökön 21 órakor kezdődő visszavágót az M4 Sport élőben közvetíti.
Forrás: MTI

.jpg?auto=webp&format=pjpg&width=3840&quality=60)