Ferencváros Banja Luka ZachariassenTörök Attila

El: A Ferencváros csalódást keltő döntetlent játszott a Borac Banja Luka ellen Budapesten – VIDEÓ


Nyerj az Unibeten, fogadj a meccsekre kockázat nélkül! 20 000 Ft sportfogadás bónusz + 60 ingyen pörgetés vár Rád! Regisztrálj most! (x)


A Ferencváros hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a bosnyák Borac Banja Luka együttesével az Európa-liga selejtező utolsó fordulójának csütörtöki első mérkőzésén.

A Groupama Arénában rendezett találkozón a zöld-fehérek ugyan jelentős mezőnyfölényben futballoztak, komoly gólhelyzetet nem tudtak kialakítani, ellenfelük pedig kapura szinte teljesen veszélytelen volt.

A visszavágót egy hét múlva rendezik, a párharc győztese a második számú európai kupasorozat főtábláján folytatja, míg a vesztes a Konferencia-ligába kerül.


Unibet

Az első félidőben a Ferencváros meddő mezőnyfölényben futballozott, de veszélyes helyzetet nem tudott kialakítani. A két kapusnak szinte semmi dolga nem volt az első negyvenöt percben.

A játék képe a fordulást követően sem változott, bár a hazaiak egyszer-egyszer már legalább lövéssel próbálták tesztelni a vendégek hálóőrét.

A játékrész derekán Pascal Jansen hármas cserével próbálta frissíteni csapatát, de az újonnan érkezők is gyorsan "beleszürkültek" az összecsapásba.

A hajrában a vendégek továbbra is magabiztosan tartották az eredményt, a gól igazából egyik csapat játékában sem volt benne ezen az estén.


A mérkőzés összefoglalója:


Európa-liga selejtező, 4. (utolsó) forduló, első mérkőzés:

Ferencváros-Borac Banja Luka (bosnyák) 0-0


Forrás: MTI


Unibet

Hirdetés

ENJOYED THIS STORY?

Add GOAL.com as a preferred source on Google to see more of our reporting

0