A Bundesligában szereplő Eintracht Frankfurtban futballozó Lisztes Krisztiánt jövőjét sok kérdőjel övezi, ezúttal a sportigazgató, Markus Krösche nyilatkozott a magyar támadóval kapcsolatos tervekről - írta meg a fussball.news.
„Krisztián már a felkészülési időszakban is kisebb sérülésekkel bajlódott. Nagy lépés volt neki Magyarországról ide igazolnia, még hozzá kell szoknia az intenzitáshoz”
- mondta, majd hozzátette, hogy nem elég robosztus a német labdarúgáshoz, így még fizikálisan fejlődnie kell.
„Meg kell vizsgálnunk, hogy minek van értelme. Néha hasznos, ha egy teljes éven át a csapattal készülsz"
- zárta Krösche arra utalva, hogy nincs oda azért, ha a télen adnak kölcsön egy játékost.
Az U21-es magyar válogatott szélső átigazolásáról már 2023 őszén megegyezett egymással a Ferencváros és a 2022-ben Európa-liga-győztes csapat, ám a fejlődése érdekében további egy szezont maradt az Üllői úton, ennélfogva csak idén nyáron tette át székhelyét Németországba. Itt rögtön a negyedosztályú második gárdánál számoltak vele, igaz, szeptember óta itt sem lépett pályára.


