Amint az ismert, a magyar válogatott 2-0-ra győzött Bosznia-Hercegovina ellen a Nemzetek Ligája negyedik fordulójában. A kétgólos biztos előny birtokában Marco Rossi kettős cserét hajtott végre a meccs hajrájában, azonban a negyedik játékvezető rossz ténykedése miatt Fiola Attila járt a legrosszabbul, aki a sorozatban begyűjtött második sárga lapját követően nem léphet pályára a következő fordulóban.

Szoboszlai Dominik előbb a 38. percben akcióból, majd az 50. percben büntetőből is betalált. A kétgólos előnyt a meccs végéig meg tudta tartani a magyar válogatott, majd Marco Rossi szövetségi kapitány az utolsó percekre egy újoncot is bedobott a mélyvízbe.
A 86. percben az első válogatottságára készülő Szűcs Kornél, valamint az immáron 87-szeres válogatott középpályás, Nagy Ádám várt arra a partvonal mellett, hogy beállhasson. A Spezia játékosa Schäfer Andrást váltotta, ezzel nem is volt semmi probléma. A bedobásra készülő Fiola Attilának viszont felmutatták a mezszámát (az ötöst), mire Marco Rossi jelezte, a tartalék játékvezetőnek, hogy hiba történt, hiszen a 18-as számú Nagy Zsoltot szeretné lehozni a pályáról. A kisebb kavarodás után - amikor már kiderült, hogy nem Fiolának kell elhagyni a játékteret, valamint Szűcs is beállt - az Újpest játékosa otthagyta Botka Endrének a játékszert bedobásra.
A játékvezető ezt időhúzásnak ítélte meg, így megkocogtatta Fiola vállát, majd felmutatta a sárga lapot. Sem pályán lévő játékosok, sem a magyar kispad nem értette a komikus jelenetet. Azonban jobban érintheti a csapatot, hogy a sárga miatt a 34 esztendős védő nem játszhat a soron következő Nemzetek Ligája-meccsen Hollandiában. Fiola pont az Oranje elleni első meccsen kapta meg az első lapját az NL-ben.
A videó IDE kattintva tekinthető meg.

