Thierry Henry és Cesc Fábregas részvényese a Como 1907 futballcsapatnak, utóbbi a felnőtt keret vezetőedzője is egyben. 2004-ben pénzügyi nehézségek miatt a klub csődöt jelentett, majd az olasz negyedosztályban új alapokra helyezve indították újra a csapatot. A 2016/17-es szezonban már a Serie C-ben újabb gazdasági problémák merültek fel, s ezután szintén egy osztállyal visszasorolták a Comót.
Következő mérkőzés
2019-ben jött a megváltás a klubhoz, amikor egy indonéziai vállalat, a Djarum Group felvásárolta a csapatot. Ezután szegődött a Como mellé az említett világbajnok labdarúgók. A csoport már ekkor az első osztályba való jutást tűzte ki célul, s a 2023/24-es szezonban a Serie B második helyével ezt sikerült is megvalósítani.
A nagy bevásárlás pedig megindult a csapatnál. Cesc Fábregas vezetőedző (aki Comóban fejezte be játékos karrierjét, valamint a klub U19-es csapatát is irányította) előbb Raphael Varanera vetett szemet, akinek szerződése lejárt a Manchester Unitednél, így ingyen távozhatott a csapattól. A Como már hetek óta tárgyal a francia világbajnokkal, a jövő héten pedig minden orvosi vizsgálat után aláírhatja szerződését - írta meg Fabrizio Romano.
Szintén az olasz transzferguru közölte, hogy a többszörös Bajnokok Ligája-győztes védő mellett további három spanyol labdarúgó is csatlakozhat a kerethez a következő napokban. A világbajnok Pepe Reina, valamint a BL-győztes Alberto Moreno is ingyen igazolhatóvá vált, miután a Villareal egyikük kontraktusát sem hosszabbította meg. A 41 esztendős kapus második számú portásnak számít majd a klubnál, hiszen a Como nagy erőkkel dolgozik azon, hogy honfitársát, az Olympique Marseilleben védő Pau Lópezt is leigazolják. A 29 éves hálóőrnek 2026 nyaráig van élő szerződése a francia csapatnál, így játékjoga megszerzéséért biztosan tárgyalóasztalhoz kell ülnie a feleknek.
