Elképesztő első félidőt hozott a Barcelona–Bayern München meccs Lisszabonban.
Az egész úgy kezdődött, hogy a 113. BL-mérkőzésén pályáralépő Thomas Müller a 4. percben egy szép akció végén megszerezte a vezetést a Bayernnek.
Aztán a hetedik percben jött egy újabb német találat, de mondjuk ennek nem sokan örültek Münchenben, mert Alaba a saját kapujába lőtt, nem is akárhogy. Az év öngólja is lehet.
Úgy nézett ki, hogy éles lesz a meccs, hiszen az egyenlítés után nem sokkal Messi a kapufát is eltalálta.
Ezt követően azonban teljesen szétesett a Barcelona védekezése. Döbbenetes hibák és az ebből adódó Bayern-gólok követték egymást. A 21. percben Perisic nyitotta meg a sorozatot.
Következő mérkőzések
Aztán jött Gnabry a 27. percben – ebben is benne volt a katalán védelem.
A 31. percben Müller megszerezte a második gólját, ami történelmi találat lett, hiszen a Barcelona még egyetlen alkalommal sem kapott négy gólt BL-meccs első félidejében. Emellett Müller beérte Andrij Sevcsenkót, aki eddig az egyetlen játékos volt, aki ötször talált be a Barca ellen. Már ketten vannak.
A szünet után minden maradt a régiben: a münchen jobbak voltak és akkor kerültek helyzetbe, amikor csak akartak, de a befejezésekkel akadtak gondok. Amikor nagy nehezen sikerült Lewandowskival gólt rúgatni, akkor a lengyel lesen volt. Ellenben Luis Suárez az 57. percben szép góllal szépített.
Kicsit elkezdtek reménykedni a katalánok, de a 63. percben Alphonso Davies bolondot csinált a bal oldalon mindenkiből, aki szembejött és a beadása után Kimmich végleg eldöntötte a meccset.
A Barcelona nemzetközi kupameccsen utoljára 1976-ban kapott öt gólt, akkor az UEFA-kupában a Levszki Szófia 5–4-re nyert a katalán együttes ellen.
Na, de hat?
Igen: a 82. percben Robert Lewandowski második alkalommal is a kapuba talált, ezúttal is úgy tűnt, hogy lesen van, a videóbíró meg is nézte, hogy mi történt, de végül úgy döntöttek, hogy Coutinho beadása után szabályos körülmények között fejelt a hálóba a támadó.
És még nem volt vége. A 85. percben Coutinho – aki ugye a Barcelona játékosa csak kölcsönben szerepel Münchenben – megszerezte az újabb Bayern gólt. Öt találattal a Barcelona még sosem kapott ki nemzetközi meccsen…
Hattal? Igen. 2020. augusztus 14-én, hiszen a 89. percben Coutinho újabb gólt szerzett. 8–2. Döbbenetes!
A Bayern elképesztő erődemonstráció után jutott be az elődöntőbe és a Manchester City–Lyon meccs győztesével találkozik.
Barcelona (spanyol)–Bayern München (német) 2–8 (1–4)
Lisszabon, Estádio da Luz, zárt kapuk mögött. Vezeti: Damir Skomina (szlovén)
BARCELONA: Ter Stegen – Semedo, Piqué, Lenglet, Alba – S. Roberto (Griezmann, a szünetben), Busquets (Ansu Fati, 70.), F. de Jong, Ar. Vidal – Messi, L. Suárez. Vezetőedző: Quique Setién
BAYERN: Neuer – Kimmich, J. Boateng (Süle, 71.), Alaba, Davies (L. Hernández, 84.) – Goretzka (Tolisso, 84.), Thiago – Gnabry (Coutinho, 70.), T. Müller, Perisic (Coman, 67.) – Lewandowski. Vezetőedző: Hansi Flick
Gólszerző: Alaba (7. – öngól), L. Suárez (57.), ill. T. Müller (4., 31.), Perisic (22.), Gnabry (28.), Kimmich (63.), Lewandowski (82.), Coutinho (85., 89.)