A tavalyi BL-szezonban a koronavírus-járvány miatti kényszer szülte, hogy augusztusban úgynevezett nyolcas döntőt rendeztek Lisszabonban, azaz a negyeddöntőktől kezdve a döntőig egy városban - annak két stadionjában - játszották le 11 nap leforgása alatt a legrangosabb európai kupa véghajráját.
A lebonyolítási szisztéma az idei szezonban visszatért a régi kerékvágásba, ám az UEFA döntéshozói hosszú távon mérlegre teszik, hogy érdemes-e ily módon megváltoztatni a Bajnokok Ligája kiírását.
Alekszandr Ceferin, az UEFA elnöke a francia L'Equipe-nek adott interjút, amelyben a következőket mondta: "Beszélünk róla, de még nincs döntés. Tetszett a tavalyi Final 8 Portugáliában, ám ez két hétig tartott, túl hosszú idő. A Final 4-nak több az előnye, de ugyanúgy vannak hátrányai is. Egyrészről csodálatos egyhetes futballesemény lenne, más programokkal, például koncertekkel fűszerezve, ám kevesebb lenne a meccs és a csapatok nem játszhatnának hazai pályán, ráadásul a pénzügyi és marketing kérdésekkel is foglalkozni kell. Én személy szerint támogatom a négyes döntő ötletét. Ha jól csináljuk, a bevételek szempontjából is hatékony lehet. De minden érintettnek meg kell ismerni a nézőpontját."
Ceferin hozzátette, amennyiben elfogadják a javaslatot, legkorábban 2024-től lehet Final 4 a BL-ben.
Az interjúban természetesen szóba került a Szuperliga kérdése is, ezzel kapcsolatban a sportvezető reményét fejezte ki, hogy az elkövetkezendő tíz évben nem kerül újra elő az ötlet.
"Gianni Infantino azt mondta nekem, sem ő, sem pedig más a FIFA berkein belül nem vett részt a Szuperliga kidolgozásában és nem is tudtak róla, hogy mi készül. Nincs okom rá, hogy ne higgyek neki" - mondta Ceferin.

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.
A Manchester City a BL-döntő esélyese, de 1,88-szoros pénzt hozhat Guardiola csapatának sikere.





