Szoboszlai Dominik

Bajban a válogatott? Szoboszlait sérülés miatt kellett lecserélni! - VIDEÓ


Fogadj 20-szoros szorzóval a magyar válogatott góljára Svájc ellen az Európa-bajnokságon, és szerezd meg a 20 ezer forintos bónuszt is! (x)


A magyar válogatott az utolsó felkészülési mérkőzését játsza a debreceni Nagyerdei Stadionban. Éppen ilyenkor akarják elkerülni a szövetségi kapitányok, hogy nagyobb sérülés érje egy-egy kulcsjátékosát. Most viszont nagy veszteség érhette a magyarokat.



Szoboszlai Dominik, a magyar válogatott csapatkapitánya kezdőként lépett pályára az izraeli válogatott ellen megrendezett felkészülési mérkőzésen. A hírek szerint nem százszázalékos állapotban kezdte meg a mérkőzést, azonban a második félidőben már a ballábát fájlalva próbált meg játékra jelentkezni.

Az 55. percben azonban a földre rogyott és kötözést kért az említett lábán. Sajnos innen már nem volt folytatás, a kötözés sem segített, le kellett cserélni a magyar válogatott karmesterét. Ez az egyik lehető legrosszabb előjel a hat nap múlva kezdődő Európa-bajnokság előtt. Helyére Csoboth Kevin érkezett.

Mint ismert a válogatott csapatkapitányának összesen két hónapot kellett kihagynia a 2023/24-es szezon tavaszán, amikor combhajlító izma sérült meg két alkalommal is. Remélhetőleg nem ez a sérülés újult ki pont az Eb előtt.

A videó IDE kattintva megtekinthető!

Unibet
Hirdetés

ENJOYED THIS STORY?

Add GOAL.com as a preferred source on Google to see more of our reporting

0