Alig 72 órán belül másodszor találkozik a Liverpool a Brightonnal, a csütörtöki idegenbeli Ligakupa-meccs után szombaton immáron az Anfield Roadon, bajnoki mérkőzésen csapnak össze a csapatok.
A két nappal ezelőtt, 3-2-es vendég sikerrel végződött meccsen Szoboszlai Dominik ismét új szerepet kapott Arne Slot vezetőedzőtől, hiszen hamis kilencesként vetette be őt a holland menedzser, aki a holnapi találkozót megelőző sajtótájékoztatón szót ejtett erről a taktikai húzásról.
"Érdekes volt látni, ahogy a kilences pozíciót betöltöttük, mert szerintem nagyon jól sikerült, de azért inkább egy klasszikus 9-essel állnék fel. Ez talán egy extra lehetőség nekünk, ha sérülések hátráltatnának. Diogo Jotával ezt a stílust már kipróbáltuk, Curtis Jones és Dominik viszont középpályások, Diogo pedig inkább csatár. Összességében jó volt látni, hogy három gólt tudtunk szerezni, méghozzá úgy, hogy klasszikus kilences nélkül játszottunk" - fogalmazott Slot.
Angol kollégáink egyébként 7-es osztályzatot adtak Szoboszlai csütörtöki teljesítményére, nála csak Jaros, Luis Diaz és Gakpo kapott jobbat.





