Mint ismeretes, a Ferencváros pénteken 3-1-es győzelmet aratott az MTK otthonában az OTP Bank Liga 7. fordulójának nyitómérkőzésén.
A lefújást követően az M4 Sport közvetítéséből jól látszott, hogy a kék-fehérek labdaszedői a városi rivális játékosaihoz futottak oda, hogy elkérjék azok mezeit.
Az MTK Baráti Kör közösségi oldalán számos drukker nemtetszését fejezte ki a történtek miatt, de nem a gyerekek, hanem inkább a klubvezetés felelősségét firtatták.

"Semmi meglepő nincs abban, hogy az itt focizó gyerekek nem kötődnek az MTK-hoz, hiszen a megmaradt szurkolókon kívül senki sem kötődik az MTK-hoz! Ideraktak néhány hulladékot a gazdasági társaság élére, akik tort ülnek az MTK romjain!" - írta az egyik kommentelő.
"Várom a klub reakcióját, hogy történhet meg mindez Magyarország második legeredményesebb futball egyesületénél? Ez kinek a felelőssége, mit tesznek a nálunk nevelkedő gyerekek klubszeretetének elmélyítéséért és mi lesz a következmény?" - kérdezte egy másik drukker.
"Hölgyeim és Uraim! Akit érdekel, hogy milyen az MTK utánpótlásképzése, az most láthatja. A labdaszedő gyerekek a Fradi külföldi légiósait zsongják körül. Ebből a klubból kiölték az MTK-szeretetet!.. Itt a tulajdonos és a klubigazgató se MTK-drukker. Pénzhajhász NER-esek, akik kilúgozzák ezt a patinás klubot. Csendes gyilkosok!" - véli egy harmadik, a klub hivatalos közösségi oldalán.
Az MTK Baráti Kör aztán szombaton arról számolt be, egyeztettek a klubvezetéssel a problémáról.
"Ha tegnap beszámoltunk arról, hogy a labdaszedő gyerekek pacsizása a Fradi játékosokkal igencsak érdekesen festett, akkor most arról is illik tájékoztatnunk benneteket, hogy a klub és a Baráti Kör egyeztetésbe, közös gondolkodásba kezdett, hogy a nálunk játszó gyerekek miként ismerhetnék meg jobban az MTK múltját, milyen módokon lehetünk a klub segítségére a fiatalok klubszeretetének további elmélyítésében. A részletekről természetesen folyamatosan tájékoztatunk majd benneteket" - írják.





