Bár már 43 éves, továbbra sem bír magával Joey Barton, többek között a Manchester City, a Newcastle és az Olympique de Marseille egykori játékosa. Vasárnap ezúttal egy férfira támadt rá a Huyton and Prescot Golf Club közelében, amely a Mersey-partján található - írta meg a The Sun.
Az áldozatot arc- és bordasérülésekkel szállították kórházba, Barton pedig szándékos testi sértés gyanújával áll majd bíróság elé. Kedd reggel őrizetbe is vette a rendőrség az egyszeres angol válogatott játékost.
Ugyanakkor Barton már nem először került összetűzésbe a törvénnyel. 2008-ban fél évet a rácsok mögött töltött, miután verekedésbe keveredett egy liverpooli McDonald's előtt.
Azt megelőzően pedig még a Manchester Citynél támadt rá az egyik csapattársára, Ousmane Dabóra. A francia játékos egy rosszul sikerült szerelése után gurult el az angol futballista gyógyszere, akit tette miatt elbocsátott a manchesteri együttes, emellett felfüggesztett börtönbüntetést és 200 óra közmunkát kapott.
Forrás: NSO, NSO
Ha bővebben érdekel a futball szenvedélye és minden háttértörténete, látogass el a Bunteto.com oldalára, mely Magyarország egyik legmélyebb hangja.


Üdvözlünk a Goal.comon! A Goal.com a világ egyik legismertebb futballoldala, ahol egy helyen megtalálod a legfrissebb futballhíreket, átigazolási híreket, mérkőzésbeszámolókat és minden fontos történést a nemzetközi labdarúgás világából. A Goal.com napi szinten közöl futballhíreket a legnagyobb bajnokságokról és klubokról, valamint részletesen beszámol a topjátékosok teljesítményéről és a futballvilág legfontosabb eseményeiről. Oldalunk folyamatosan követi a
Premier League, a
Bajnokok Ligája, a
La Liga, a
Serie A, a
Bundesliga és az
NB I legfontosabb mérkőzéseit, eredményeit és futballhíreit. Kiemelten foglalkozunk a világ legismertebb klubjaival, köztük a
Real Madrid, a
Barcelona, a
Manchester United, az
Arsenal, a
Chelsea, a
Bayern München, a
Borussia Dortmund, az
Atlético Madrid, a
Juventus, az
AC Milan, az
Inter, a
Liverpool, az
RB Leipzig, a
Tottenham, a
Paris Saint-Germain, az
AEK Athén és a
Manchester City csapataival. A Goal.com rendszeresen beszámol a futballvilág legnagyobb sztárjainak teljesítményéről és a velük kapcsolatos futballhírekről is. Oldalunkon megtalálod többek között
Vinícius Júnior,
Neymar,
Cristiano Ronaldo,
Lionel Messi,
Mohamed Szalah,
Erling Haaland,
Kylian Mbappé,Luka Modric,
Rodri,
Martin Odegaard,
Viktor Gyökeres,
Ousmane Dembélé,
Vitinha,
Jude Bellingham,
Harry Kane,
Declan Rice,
Lamine Yamal,Gavi,
Pedri,
Robert Lewandowski,Raphinha,
Virgil van Dijk,
Alexis Mac Allister,
Achraf Hakimi,
Antonio Rüdiger,
Bukayo Saka és
Cole Palmer legfrissebb híreit és teljesítményét. A Goal.com kiemelten foglalkozik az átigazolási hírekkel és az átigazolási piac legfontosabb fejleményeivel is. Nálunk megtalálod a legfrissebb játékos-átigazolásokat, klubhíreket, edzői nyilatkozatokat, mérkőzés-összefoglalókat és gólokat, valamint minden fontos futballhírt a hazai és nemzetközi labdarúgás világából. A Goal.com külön figyelmet fordít a magyar labdarúgókra és a magyar válogatott szereplésére is. Napi szinten beszámolunk
Szoboszlai Dominik,
Sallai Roland,
Kerkez Milos,
Schäfer András,
Szalai Attila,Gulácsi Péter,
Willi Orbán,
Pécsi Ármin,
Bolla Bendegúz,Gruber Zsombor,
Dárdai Pál,
Dárdai Bence,
Dibusz Dénes,
Tóth Alex és
Varga Barnabás teljesítményéről, valamint a magyar futball legfontosabb híreiről. A Goal.com futballhírei folyamatosan követik a rangadókat, rekordokat, sérüléseket, átigazolásokat és minden olyan eseményt, amely meghatározza a nemzetközi labdarúgás és a topbajnokságok küzdelmeit.