Shaw MaguireSky Sports

A Manchester United elüldözné, a Chelsea tárt karokkal várja az angol válogatott védőt

Fogadj 20-szoros szorzóval a Ferencváros–Klaksvík BL-visszavágóra, és szerezd meg a 20 ezer forintos bónuszt is! (x)

Harry Maguire megítélése az utóbbi években folyamatosan romlott, a rosszabb formáját idén nyáron azzal "jutalmazta" Erik ten Hag vezetedző, hogy elvette tőle a Manchester United csapatkapitányi karszalagját.

A Manchester United-Wolves a hazai győzelem 1.36, a döntetlen 5.15, a vendégek sikere 7.50-szeres szorzóval fogadható. (x)

Sőt, ugyanezen a privát beszélgetésen jelezte a 30 éves angol válogatott védőnek, hogy jobb lenne új csapat után néznie, mivel a holland tréner tervei között már nem szerepel. Maguire eligazolását már korábban is felvetette az angol sajtó, azonban most lett konkrét a helyzete a 57-szeres válogatottnak. Az Inter, a Juventus és a Tottenham Hotspur érdeklődéséről is lehetett hallani, azonban a United egyik nagy riválisa is bejelentkezhez Maguire játékjogának megszerzéséért.

A Chelsea új középhátvéd után kutat, mivel Wesley Fofana elülső keresztszalag szakadást szenvedett és a műtét miatt az egész 2023/24-es szezonra kiesik. A Chelsea keretében így igen megritkult a védősor, hiszen Kalidou Koulibaly és Cesar Azpilicueta is elhagyta a Kékeket a nyáron. Mauricio Pochettino együttese már fel is vette a kapcsolatot a Manchester United képviselőivel, hogy miként tudnák tető alá hozni az üzletet.

A Vörös Ördögök szívesebben adnák el Maguire-t, de azt is megfontolják, hogy kölcsönadják a Stamford Bridge-re, mivel a Chelsea-nek van kapacitása arra, hogy teljes egészében fedezze a játékos bérét – amit más klubok valószínűleg nem tudnának biztosítani.

Unibet
Hirdetés

ENJOYED THIS STORY?

Add GOAL.com as a preferred source on Google to see more of our reporting

0