Csütörtökön este eldől, hogy a második vagy a harmadik számú európai kupasorozatban folytathatja ősszel a Ferencváros, amely a bosnyák Borac Banja Luka otthonában a hazai gól nélküli döntetlen után lép pályára az Európa-liga selejtező playoff-párharcának visszavágóján.
Mindkét csapat szurkolói nagyon készülnek a boszniai visszavágóra
A mérkőzés felvezetése már tegnap este megkezdődött, amikoris a Borac huligánjai a fradistákra támadtak Banja Lukában.

A múlt heti 0–0 után a bosnyák csapat kapitánya, Srdan Grahova már a Groupama Aréna gyepén megadta az alaphangot:
„A jövő héten ők jönnek hozzánk, és minden lángba borul!"
– üvöltötte a csapatot elkísérő ultráknak, számolt be róla a Magyar Nemzet.
Minden ugyan még nem borult lángba, de egy-két dolog már igen, ugyanis szerdán nem sokkal éjfél után, a Borac huligánjai, a Lesinari (Ragadozók) megtámadta a belvárosban tartózkodó Ferencváros ultrák egy csoportját.
A bosnyák Crna Hronikabeszámolója szerint több rendőr érkezett a helyszínre, hogy lecsillapítsa a kedélyeket, és szétválassza a verekedőket. A helyi hatóságok után a mentőké lett a főszerep, hiszen sajnos számos sérültet kellett ellátniuk az összecsapást követően.

