Borislav Mihailov, a Bolgár Labdarúgó Szövetség elnöke a mai napon bejelentette, hogy nem indul újra a posztért, miután lejár a mandátuma.
„Nem gondolnám, hogy újra elindulok, inkább nem.Sőt, már próbálok felkészíteni egy csoportot, akikből kikerülhet az utódom, ugyanis most senkinek sincs meg a végzettsége, hogy elnök legyen” – mondta a a hazájában sokat kritizált sportvezető.
Mihailov a bolgár-magyar Eb-selejtezőt övező botrányról is megszólalt.
"Kaptunk egy levelet, hogy tiltakozások várhatók. Ennek semmi köze ahhoz, hogy félek-e vagy sem. Egész életemben kapus voltam, majd a szövetség elnöke. Ezek viharos posztok. A meccs szervezője az UEFA. Sokan azt hiszik, hogy ekkora hatalmam van, de nem tudok meccseket áthelyezni. Az UEFA engedélyezte a meccs lebonyolítását Plovdivban, a magyar szövetség is beleegyezett, jó a kapcsolatunk a jelenlegi polgármesterrel, alacsony bérleti díjat fizettünk" - nyilatkozta az elnök.
"Úgy tűnik, egyesek keresik a lehetőségeket, hogy átvegyék a hatalmat a szövetség élén.Ha majd lesz kongresszus, akkor erre lesz lehetőségük.Ezt a feszültséget a volt futballisták generálták, akik jelenleg munkanélküliek. Egyébként mindig lehet gondolkodni a lemondáson, de mit segítene ez három nappal a meccs előtt? Még két évem van elnökként, talán kitöltöm, talán nem. Talán jövőre kongresszust tartok, és akkor mindenki megnyugszik" - zárta szavait Mihailov.
Egyéb híreink a bolgár stadiondrámáról:
Rossi legtapasztaltabb játékosa: "Nem lenne keserű szájízem, ha a zöld asztalnál dőlne el"
Újabb bolgár város került képbe, a polgármester szerint 99%, hogy ott rendezik a meccset!
Szinte biztos: elmarad a bolgárok elleni selejtező, Szoboszlaiék kint vannak az Európa-bajnokságon!
Szoboszlai megunta a drámát: odaszúrt a bolgároknak
Bulgária–Magyarország: Továbbra sem csitul a bolgár stadiondráma!

